The Library
Az, amit mi általában “Én”-nek hívunk, a személyes én, valójában egy évről évre változó valami. Ám az a valami, ami úgy érezzük, hogy minden idea, minden gondolat áramlása közepette jelen van bennünk, a létezés érzése a valódi, tartós, változtathatatlan énünk.
6.8.2.1Minden emlékünk valójában csak gondolat, amely a tudatosságban merül fel. És ez nem csak dolgokra, eseményekre, helyekre vonatkozik, hanem éppígy élőlényekre, személyekre, tehát magunkra is. Arra az “én”-re, akire gondolok, aki voltam. Ez azt jelenti, hogy a saját személyiségem, akit úgy nevezek, hogy “én” csupán egy gondolat volt a múltban – habár igen erős, tartós gondolat. A múlt pedig egykoron jelen volt, így hát most, ebben a pillanatban is csupán egy gondolat, egy idea vagyok. Nyilvánvalóan felbukkan az a kérdés, hogy mi voltam, mim volt, ami most is vagyok, amim most is megvan? Van-e valami, ami nem változott, ami állandó? Azt már tudjuk, hogy ez nem lehet a személyiség, mert az minden pillanatban más és más. A tudatosság maga az, ami nem változik!
6.8.2.3A test, az érzelmek, érzések és gondolatok egységet alkotnak, ezt egónak nevezzük. De honnan jön az a gondolat, amely azt mondja “én”? Erre a kérdésre csak egy módon lehet választ kapni: meditáció segítségével. Le kell mélyen ásnunk az én alkotóelemei alá, és megkeresni, hogy mi az ami ezen túl van? Azt fogjuk találni, hogy semmi konkrétum nincs ott, csak magának az énnek, az “énségnek” az érzése. Ám maga a forrás nehezen meglelhető, és így kénytelenek vagyunk kivetülésében, az egóban élni. Hétköznapi életünk során megelégszünk ezzel, pedig sokkal többre vagyunk hívatottak.
6.8.2.6Az, ami el akarja magáról hitetni, hogy “én”, valójában csak egy szelete, méghozzá alsóbbrendű része a valódi “Én”-nek. Nem más ez, csupán gondolatok komplex kavalkádja.
6.8.2.7Az én érzete kapcsolódhat a testhez, gondolatokhoz, érzésekhez – amelyek összessége alkotja a személyes egót – vagy mély meditációban a gyökerek nélküli létezésben gyökerezhet. És az is lehet, hogy e kettő egyszerre van jelen, ekkor az egyiket valóságkként, a másikat csupán e valóság árnyaként érzékeljük.
6.8.2.9Az “én” ideája először akkor lép be a tudatosságba, amikor a gyermek a testi érzésekkel kezdi azonosítani magát, és később ehhez még az érzelmek is hozzáadódnak. Ez az idea még tovább fejlődik a logikus gondolkodás kialakulásával és végül az önálló személyiség felfedezésével válik teljessé...
6.8.2.10Ha jól megvizsgáljuk az egót, akkor azt találjuk, hogy csupán elmúlt tapasztalatok emlékdarabkáiból és a jövőbeni tapasztalások iránti félelmekből és vágyakból áll. Ha megpróbáljuk megragadni, s mindezektől elválasztani, megértjük, hogy önmagában nem is létezik. A jelenben nincsen, csak a múltban és a jövőben. Valójában sosem létezhet a jelenben – csak időnként úgy tűnik. Csak fantom, hamis idea, anyag nélküli árny.
6.8.2.14Az egóhoz való ragaszkodásunk természetes és abból ered, hogy öntudatlanul ragaszkodunk a mögötte álló valósághoz, az Önvalóhoz. Sajnos tudatlanságunk miatt csak a látható, kézzelfogható énre koncentrálunk, és teljesen elfeledkezünk a láthatatlan, örökkévaló énről, amelynek az előbbi csak puszta árnyéka. Az az én, amely félelem és öröm közt csapong az időbe zárva, nem a valódi Én.
6.8.2.18Mi minden tapasztalat alapja és kiindulási pontja? Nem más, mint az ”én”. Akármiféle dolog vagy gondolat – a test, a világ, az elme – mind csak a tapasztalás objektumai, ám az én az alapvető szubjektum, a tapasztaló, az első dolog ami az elmében felmerül születésünkkor, és az utolsó halálunkkor.
6.8.2.24Az egó csupán árny … Létezik, de csak valós magunkon kívül – s aki az ő tudatosságában merül el, az pedig kívül kerül az Önvaló tudatosságán.
6.8.2.29,Nincsen valódi én, csupán a gondolatok gyors egymásutánja, amely az ”én” folyamatot alkotja. Nincsen valamiféle személyes tudatosság, valamiféle különálló lény, pusztán a benyomások, ideák, emlékképek, gondolatok vad tánca – amely egy centrum köré csporotosul. Ez a centrum teljesen üres, és annak az érzése, hogy mégis van ott valami egy teljesen más síkról származik – az Önvalóból.
6.8.2.31Amikor azt mondjuk, hogy az egó nem valós, akkor azt értjük ez alatt, hogy valódi lényisége nincs. Ennek ellenére gondolatként nagyon is létezik.
6.8.2.32Ha az egóval azonosítod magad, és az egót önálló létezőnek tartod, nem pusztán gondolatok és elrejtett impulzusok komplex hálójának, akkor az illúziók bűvkörében maradsz, s onnan nem is fogsz tudni soha kiszabadulni.
6.8.2.33Az egó olyan gondolathalmaz, amely egy fix, de üres középpont körül mozog szüntelen. Ha számtalan megtestesülés szokásai nem tennék olyan erőssé és tartóssá, akkor egy pillanat alatt el lehetne tüntetni. Ebben az esetben az egyetlen valóság, az ELME feltárulna.
6.8.2.37Nemcsak, hogy nem ismerjük saját lelkünket, de ami ennél is rosszabb, tévképzeteink vannak önmagunkkal kapcsolatban. Összekeverjük a való árnyképét, az egót, az igazival, az Önvalóval; és elhisszük, hogy a test – amely valójában az okozat – mindennek forrása és okozója, pedig a Lélek az.
6.8.2.39Az egó korábbi életek szokásaiból, tendenciáiból, gondolataiból, tapasztalataiból felépülő struktúra. Ám valójában mégis csupán egy idea, egy gondolat – habár igen hosszantartó és nagyon erős gondolat.
6.8.2.44…Az ”én” elválaszthatatlan gondolataitól, hiszen azokból áll…
6.8.2.46,Mivel ez az Önvalóból kiáramló tudatosság folytonosan és teljességgel a gondolatokhoz, azok végtelen áramlásához kapcsolódik – pedig ezek saját teremtményei – ezért az illuzórikus egóval azonosítja magát, és elfelejti saját grandiózus, korlátlan forrását.
6.8.2.47Gondolataink szükségszerűen csakis az idő folyásában tudnak létezni. Az az egó-gondolat pedig még bonyolultabb mint a többi, így térben és időben egyszerre nyilvánul meg, mert a test is az egó része. Bármit is teszünk, az egó fennmarad. Ám nem elkerülhetetlen, hogy azonosuljunk vele, hanem szemlélhetjük távolságtartással is. Minél inkább így cselekszünk, annál személytelenebbé válunk, és ez fordítva is igaz.
6.8.2.49Gyermekkorunktól felnőttkorunkon át egész életünkben változunk. Változik a testünk, érzéseink és gondolataink, s vele együtt személyiségünk, magunkról alkotott képünk is. Vajon hol található és mi az az “én”, amely ezt az egészet összetartja?
6.8.2.54A múltból hozott szokásaink, testi és mentális hajlamaink leülepednek, és személyes énünkké válnak. Ezt hívjuk egónak. Ám az élet nem teszi lehetővé, hogy ez a valami állandó legyen, hanem az idő múlásával folytonosan változni fog. Mindig az éppen aktuális egónkkal azonosítjuk magunkat, habár az nem állandó, hanem átmeneti jellegű – s azt gondoljuk hogy ez vagyunk mi. Csak ha rövidebb-hosszabb meditációba merülve elcsendesítjük gondolatainkat értjük meg, hogy valódi énünk nem ez. Sőt, ekkor rájövünk, hogy hamis én ez, amely a bennünk rejlő valódi én látszatát próbálja magára ölteni, s elrejti azt. Ám olyan erősek ezek az eónokon átívelő, ősi szokások és hajlamok, hogy röviddel később ismét megengedjük, hogy átvegyék felettünk a hatalmat, s így ismét visszaesünk korábbi hibánkba, s újra az egó illuzórikus zsarnoksága alá kerülünk.
6.8.2.56Amikor minden gondolat belehullva megsemmisül a Csendben, a személyiség is eltűnik. Ezt értette Buddha az alatt, hogy nincs én, és Ramana Maharisi az alatt, hogy az egó csak a gondolatok összessége.
6.8.2.57Az egó, melynek tudatában vagyunk, nem ugyanaz, mint az elme, amely által tudatosak lehetünk. Aki kitartó koncentrációval képes ezt felismerni és megérteni, megnyitja a lélek házának első ajtaját.
6.8.2.65A test valójában csak egy objektum az elme – a valódi szubjektum – számára. Ugyanez igaz nem csak a testre, de bármire, amire az egó gondol vagy amit érez. Ennél már kicsit nehezebb – ámde sokkal fontosabb – megérteni azt, hogy maga az egó, a szubjektum is csupán objektum az elme fensőbb része számára.
6.8.2.67Könnyű megérteni a külső dolgokhoz való ragaszkodást, ha tárgyakról van szó, mint például egy szék vagy egy szőnyeg, de sokkal nehezebb ha például a kezünkről vagy gondolatainkról beszélünk, ebben az esetben ugyanis összezavarodunk, s mindennapi beszédünk el is árulja ezt a zavarodottságot. Azt mondjuk, “Fáj nekem valami” – miközben a test érzi a fájdalmat. Azt mondjuk, hogy “Elégedett vagyok” – miközben csak az elégedettség gondolata azt, amiről szó van. Az első esetben a test csak egy objektuma megfigyelésünknek, a második esetben pedig a gondolkodást látjuk, ami csak olyasvalami rajtunk kívül álló, amit mi hajtunk végre. Mindkettőt meg kell különböztetni valódi lényünktől, bármennyire is összefonódnak mindennapjainkban vele.
6.8.2.68A valódi ember számára a tudatosság, a test, az idegek, az érzékszervek csak objektumok, közvetítőelemek, csatornák, amelyet felhasznál.
6.8.2.71Ahol létezik az emberi tudat, ahol létezik a gondolkodó, ott kell, hogy legyenek gondolatok is. A szubjektum és az objektum együtt hozzák létre az egót, az ént – mind az ébrenléti mind az állomállapotban
6.8.2.72Az egó egy objektum. Az elme az ami megismeri az objektumokat. Ezért aki csak az egót ismeri, az nem ismeri önmagát.
6.8.2.74
19 dec 2010
28 jú 2013
25 jú 2013
16 okt 2021
30 okt 2021
15 sze 2016
24 feb 2015
27 jan 2012
25 jú 2012
28 má 2021
25 okt 2010
1 áp 2018
25 aug 2021
16 má 2014
27 jan 2016
25 jan 2014
30 okt 2016
18 jan 2015
16 áp 2019
2 jan 2016
5 jan 2014
8 dec 2016
3 okt 2016
6 nov 2015
7 jú 2024
28 jú 2024
30 má 2016
4 áp 2017
The notebooks are copyright © 1984-1989 The Paul Brunton Philosophic Foundation
This site is run by Paul Brunton-stiftelsen · info@paulbruntondailynote.se