The Library
A meditáció gyakran vezet fáradtsághoz, de a kontempláció soha. Az egyikhez erőfeszítést igényel, a másik viszont éppenhogy erőt ad.
15.23.7.7Egyetlen alapelv mentén épülnek fel ezek a kontemplációs gyakorlatok. Ez pedig az, hogy amennyiben képesek vagyunk feladni egyes dolgokra, objektumokra, érzéktapasztalatokra irányuló gondolatokat; s ha mindezt úgy tesszük, hogy tökéletesen tisztában vagyunk azzal, hogy mit cselekszünk és miért, akkor ezt a feladást a tiszta, Egy Gondolat feltűnése követi majd. S ez utóbbit saját énünkként fogjuk azonosítani.
15.23.7.9Nagyon fontos és hasznos tény, hogy az Elme felé fordulva, azt figyelmünk középpontjába helyezve nemcsak hogy a természetéből fakadó, rá jellemző nyugalom tölt el bennünket, hanem állandósága, megváltoztathatatlansága egyben a fel-feltörő gondolatoknak is automatikusan megálljt parancsol.
15.23.7.10… Az elme olyan mélyen húzódik vissza önmagába, s annyira koncentrálttá válik, hogy a külvilág teljesen eltűnik. Úgy érezzük, hogy egy hatalmas, jóindulatú, védelmező Jelenlét ölel át minket, s Benne teljesen nyugalomra lelünk…
15.23.7.11,A harmadik fázisban, a kontempláció során az elme megszűnik gondolkodni, és egyszerűen, szavak nálkül imádja és csodálja az Istenit.
15.23.7.12A kontempláció legmélyebb fokozataiban a gondolkodási folyamat teljesen megszűnhet, ám a tudatosság nem tűnik el. A szokásos tapasztalás helyét – amikor a váltakozó képek, gondolatok és érzelmek áradatát érzékeljük – csak a valódi, gondolatokon túli önmagunknak leszünk tudatában, és ez a tudatosság megszakítatlan, változatlan, mélységes nyugalommal és emelkedett boldogsággal teli.
15.23.7.18A kontempláció művészetét akkor fejleszted tökélyre, ha tökéletes, mozdulatlan csendben tudsz ülni, passzívan – mégis figyelmesen.
15.23.7.24A meditáció alatt előfordulhat, hogy úgy érezzük, körbe vesz és eltölt bennünket az isteni jelenlét.
15.23.7.26Amikor eléred ezt az állapotot; elméd elfordult az érzéktapasztalatoktól, és a lehető legteljesebb csendbe burkolózott, elmélyülve önmagában – akkor jelenthetjük csak ki, hogy a konetmpláció mesterévé váltál.
15.23.7.29Amikor a szükséges testi-lelki felkészülést és megtisztulást elvégeztük, akkor kezdődhet a valódi munka. Ekkor az elmének fel kell adnia a gondolatokat, a köröttünk lévő tárgyakat, személyeket és a világot; el kell engednünk az egót. Ha ez sikerül akkor az én megismeri az Ént, felismeri önnön magában, önnön magaként az Önvalót.
15.23.7.31Abban a csendességben, távol a fizikai világtól, érzelmi hullámzástól, és mindennapi életünk mentális változásaitól, tudatába kerülsz a tudatosságnak, az Elmét megtalálod. Végre, oly sok idő után felfedezed az ember valódi lényét.
15.23.7.32…Az a meditáló, aki meditációs technikája kifinomítására koncentrál olyan, mint a karate-tanuló, aki egyetlen suhintással el akarja törni az elé rakott téglát, s eközben a téglára koncentrál. Ez hibás megközelítés. A helyes módszer az, ha a tégla alatti ürességre koncentrál a karatés, a meditáló pedig csakis az Önvalóra. Soha nem a módszerre, nem a technikára. Természetesen ez a tanács nem a kezdőkre vonatkozik, ahol még a koncentráció elsajátítása, megszokása lehet csak a feladata, hanem azokra az előrehaladottabb tanulókra, akik számára a sikert már nem a még több, akaratlagos próbálkozás, hanem éppen ellenkezőleg, az elengedés, a módszerek, a technikák feladása hozza meg.
15.23.7.33,Amikor gondolataid elcsendesülnek és tudatosságod teljesen befelé fordul, akkor az alváshoz hasonló állapot következik be, ám - ellentétben az alvással – tudatosságod fennmarad.
15.23.7.40Nem álmodozás vagy szunyókálás ez. Ebben az állapotban élettelibbek és tisztánlátóbbak vagyunk, mint valaha.
15.23.7.44Nem pusztán arról van szó, hogy ne gondolkodjunk, habár ez előfeltétel. Ennél sokkal többre van szükség: csendes várakozással kell teljes figyelmünket a bennünk rejlő Isteni Jelenlét felé fordítani!
15.23.7.45A kontempláció, mely az elmélyülés utolsó fázisa, sem nem elmélyült gondolkodás, sem pedig önhipnotikus transzállapot. A legteljesebb tudatosság ez, amelybe nem türemkedhet be a kicsiny én vagy a minket körülvevő hatalmas világ.
15.23.7.46Egyértelmű jelei vannak az előrehaladásnak. Először elfeledkezünk a világról, majd közvetlen környezetünkről, azután a testünkről, s végül az egóról.
15.23.7.52Amikor mélyen elmerülünk gondolatainkban, a messzeségbe révedve szemléljük a tájat, vagy elveszünk egy csodálatos zeneműben, akkor figyelmünk összehúzódik, elfeledi a világot. Ilyenkor az én közelebb kerül saját legbensőbb lényéhez. Ennek a tapasztalásnak a legmélyebb szintjén az egó-gondolat elenyészik, és az én beleolvad a személytelen Tudatosságba.
15.23.7.57A harmadik fázis, a kontempláció, akkor válik sikeressé, amikor elfeledkezel a körülötted lévő világról, amikor nem látsz, nem érintesz, nem hallasz, és nem érzel szagokat sem; amikor emlékeid és személyiséged feloldódik az ürességben, mivel figyelmed teljesen és tökéletesen elolvad az Önvaló gondolatában, a vele való egységben.
15.23.7.58Minél mélyebben nézel önmagadba – s ez lehetetlen a meditáció gyakorlása nélkül – annál közelebb kerülsz megértéséhez. Az elmélyedés első fázisában a külvilág eltűnik. A második, mélyebb fázisban csak az az érzés marad meg, hogy Istenben gyökeredzem. A harmadik fázisban pedig még az Én gondolata is eltűnik. A legvégső fázisban már Isten gondolata sem marad meg. Semmiféle idea, gondolat, kép nincs ott – csupán egy elmondhatatlan békesség, a tudatosság a maga örökkön tiszta állapotában.
15.23.7.60,Az arcvonások kissé megkeményednek, a szemek nagyrészben vagy teljesen bezáródnak, ahogyan elfordulunk a világtól és visszavonulunk magunkba. Az, ami a zajos gondolatokon keresztül a csendes gondolattalanságba húz téged nem más, mint a lélek.
15.23.7.62Ekkor lehet, hogy minden kapcsolatod elveszik a külvilággal, és nem látod, nem tapasztalod semmilyen módon. A tudatosság elhagyja a teret és időt, nincs anyag, nincs forma, csak saját valódi lénye.
15.23.7.65A világ egyre inkább elhalványul, ahogy koncentrált figyelmünk befelé fordul – s végül teljesen eltűnik. Ekkor válunk képessé arra, hogy ismeretlen “lelkünk” és annak mindent elárasztó békessége tudatába kerüljünk.
15.23.7.66A legmélyebb meditációban teljesen más tudatszintre kerülsz, ahol mind a világról, mind pedig különösen a magadról szóló gondolatok teljesen eltűnnek.
15.23.7.68Ha a tudatosság nincsen rá felkészítve – akár egy hozzáértő tanár akár az intuitív megértés által – akkor a test elhagyása a hatalmas, és egyre kiteljesedő szabadság érzésével kezdődik, de a borzasztó katasztrófa ijesztő érzésével ér hirtelen véget. Egyszerre van szükség bátorságra, és tudásra, különben a folyamattal szembeni ellenállás hirtelen kiszakít minket ebből a tapasztalatból.
15.23.7.77Ismerjük mind Szókratész történetét a görög háborúkból, mind egy névtelen jógiét az indiai felkelés idejéről. Mindketten olyan mély kontemplációban voltak, hogy sem a csata zaja, sem sodró ereje nem tudta kirángatni őket abból. Órákon át álltak egy helyben, nyugodtan, teljes mentális csendben, mozdulatlanul.
15.23.7.80A meditációnak ezen a mély szintjén alig-alig leszel tested tudatában. Ha valamennyire tudatában is vagyunk, akkor is külső dologként érzékeljük, mintha valami olyasmi lenne, amit viselünk vagy használunk. Magunkat pedig tisztán mentális létezőként érzékeljük.
15.23.7.82…mikor, s hol lesz mindennek vége? Amikor a Tudatosságot a Kegyelem önmagához vezeti, túl annak mindenféle állapotán, jellemzőjén, formáján, túl mindenen…akkor és ott lesz képes az ember végre találkozni Istennel.
15.23.7.85,A test egyre távolabb kerül, de ÉN közelebbinek tűnök, mint valaha. Mostmár érzem, hogy én vagyok az elme, s nem vagyok a test rabja. A végtelen szabadság érzése jár át.
15.23.7.89A harmadik fázisban, a kontemplációban úgy érzed, hogy a végtelen űr vesz körül, amelyhez saját lényed valamiképpen kapcsolódik.
15.23.7.90A kontemplációnak megvannak a maga egyértelmű jelei, amelyek közül a legfontosabbak a gondolatmentes üresség, a teljes, rendíthetetlen nyugalom, és a személyes én, az önzés eltűnése.
15.23.7.92A hamradik fázisba, a kontemplációba akkor lépünk be, amikor a dolog, avagy gondolat, amire koncentráltunk, teljesen kitölti az elmét, és nem marad semmi más benne – annak sem vagyunk tudatában, hogy meditálunk. Ez a fázis akkor ér véget, amikor koncentrációnk tárgyává az Önvaló válik, így túllépünk a személyes énen, és beleveszünk az Önvalóba.
15.23.7.93Amikor a harmadik fázist, a kontemplációt elértük, akkor vagy hirtelen vagy fokozatosan kialakul az az érzés bennünk, hogy gondolatainkat egy felettünk álló erő törli el.
15.23.7.94Akkor lépünk be a Paradicsomba, ha a kontempláció során belépünk az Önvaló tudatosságába.
15.23.7.96Amikor a tudatosság megszabadul tartalmától, és a maga pőre egyszerűségében áll, akkor megtudhatjuk, hogy mi is az valójában. Hatalmas csend telepszik ránk ekkor, s minden vágy önmagától hamuvá omlik.
15.23.7.98Ha képessé váltál befelé fordulva mindentől elválasztani magad, akkor egészen új szintjére lépsz a létezésnek, ahol békét és boldogságot fogsz tapasztalni.
15.23.7.103A kontempláció békessége úgy zuhan ránk, mint a szürkület csendje. Elménk kattogása leáll, a világ állandó zaja elhalkul, idegeink elnyugszanak.
15.23.7.109Ebben az állapotban a gondolkodás folyamata leáll, az intellektus eltűnik a lét csendes középpontjában, és ragyogó békesség tölt el minket.
15.23.7.112Ebben az állapotban a világ nem jelenik meg tudatodban, így a vele kapcsolatos problémák sem léteznek. Az egó nem működik, nincsenek gondolatai és személyes érzelmei. Semmiféle belső konfliktus nem zavarja meg a létezés csendes központját.
15.23.7.113Amikor a gondolatok szüntelen áramlása végre abbamarad, akkor végtelen elégedettség lesz jutalmad.
15.23.7.118Az egó eltűnésével párhuzamosan az imádság és a misztikus kommunikáció is meg kell, hogy szűnjön, hiszen ezek feltételeznék a dualitást, pedig ebben az állapotban már nincsen két tudatosság, csak az egyetlen: az Önvaló.
15.23.7.128Amikor eléred a meditációnak ezt a szintjét, akkor a külvilág teljesen megszűnik számodra létezni, ám saját létezésed tudatossága megmarad. Ha ezt elérted, azon kell munkálkodnod, hogy még ezt az ideát is elengedd, s ha sikerül, a végtelenség érzése tölt el.
15.23.7.137Hogyan is lehetne elfelejteni az első napot, amikor mély kontemplációba merülve megéreztem azt a különös erőt, amely egyre mélyebbre és mélyebbre csalogatott, miközben a fény ölelt át? Olyan mélyre süllyedtem önmagamban, hogy majdhogynem elfelejtettem, hogy ki vagyok, és hol vagyok. S milyen kelletlenül tértem csak vissza szép lassan ebbe a világba és az egóba – miközben a nélkülük való létezés oly békés volt!
15.23.7.142Ha énünk legmélyére merülünk, akkor végül a teljes ürességbe érkezünk, ahonnan a külvilág egyetlen darabkája sem verődhet vissza; egy olyan isteni csendbe, ahol sem forma, sem látvány nem nyilvánulhat meg. Ez valódi lényünk, ez a mi igaz Lelkünk.
15.23.7.149Az elmét akkor nevezhetjük tisztának, ha nem csak a vágyak húnytak ki, hanem, amikor nem jönnek elő gondolatok és képek belőle – különösen az én gondolatának kell eltűnnie.
15.23.7.152…A Létező semmiféle gondolattal nem elérhető…az elmét teljesen ki kell üresíteni, hogy valódi természete – a tudatosság – megnyilvánulhasson…
15.23.7.154,Amikor az elme belép ebbe a gondolatok, képek és formák nélküli állapotba, akkor nem marad semmi, ami ellenállna az isteni tudatossággal való egyesülésnek.
15.23.7.155Ha sikerül az elmét szándokosan és sikeresen kiüríteni, akkor a lélek tudatosságának időleges megnyilvánulásához szükséges legfontosabb feltétel megvalósul.
15.23.7.157Mindent, amit eddig úgy ismertél, hogy én – a gondolatok, érzések, tapasztalatok tömkelege, amelyek az egót és az ő mindennapjait alkotják – most ideiglenesen fel kell adnod, el kell engedned, ha meg akarod ismerni az egó mögött álló rejtett erőt, amiből az egó maga is fakad!
15.23.7.158A Mukti Upanishad ezt írja:“Csak egy módon vonhatjuk ellenőrzés alá elménket, méghozzá úgy, hogy azonnal elpusztítjuk a gondolatokat, mihelyst felmerülnek. Ekkor jő el az igazi hajnal.”
15.23.7.160Ha szeretnél a kontempláció állapotába kerülni, akkor minden gondolatot fel kell adnod – legyenek bármilyen emelkedettek vagy szentek – mert minden gondolat újabb gondolatok egész sorát hozza magával. Lehet, hogy más alkalommal vonzóak és érdekesek lehetnek ezek a mellékszálak, de ilyenkor nem figyelhetünk rájuk. Csak az Ürességre szabad koncentrálnunk.
15.23.7.162Minden állapot, amely eltér a teljes, tökéletes csendtől, az egó megnyilvánulása, még akkor is, ha belső, misztikus “megtapasztalás”. Csak akkor lehetünk az Önvalóban, ha kilépünk az egóból, s ezzel együtt feladjuk tapasztalatait, gondolatait, képzelgéseit, ideáit. Mindezeknek természetesen megvan a maguk helye és ideje létezésünk során, de nem akkor, ha tudatosságunkat az Önvaló szintjére akarjuk emelni.
15.23.7.164“A meditáció legjobb formája az, ha nem gondolunk semmire. Ha ily módon eredeti tisztaságában tudjuk tartan az elmét, akkor Isten meg fog nyilvánulni abban.” – Kanchi Shankara
15.23.7.165…A meditáció első titka: légy csendben! A második titok : Tudd, hogy én vagyok az Isten! A csend megnyugtat, és gyógyít, de ennél többre nem képes, hacsak nem keresed tudatosan az Istennel való egyesülést.
15.23.7.167,L.C. Soper: ”Az elmének csendesnek kell lennie, de nem úgy, hogy erre kényszerítjük, mert az erőltetéstől csak merevvé válik. Amikor felismeri, hogy mennyire kilátástalan az a próbálkozása, hogy felismerje a valóságot, akkor csendessé válik, s csak az önmagáról megfeledkező figyelem marad.”
15.23.7.168Ha a kontempláció megtörik, akkor majdnem lehetetlen újra felvenni annak fonalát. Ezért nagyon fontos, hogy abszolút semmi, még egy apró mozdulat se zavarja meg elmélyülésünket.
15.23.7.169Amikor egónk elcsendesül, az Önvaló megnyilatkozhat.
15.23.7.170”Legyél csendben és tudd, hogy én vagyok Isten!”- ezt az éneket találhatjuk a Zsoltárok Könyvében. Ez nem jelent mást, mint hogy a gondolatok és érzések áramlását meg kell állítani; úgy, hogy belépünk a kontempláció legmélyebb rétegeibe...
15.23.7.176Nincs más mód a Tiszta Tudatosság megismerésére, mint a gondolkodás feladása, ezután pedig az arra való hajlandóság és erő, hogy teljes mértékben túl is lépjünk rajta.
15.23.7.180A leendő filozófus első és utolsó feladata is az, hogy elválassza a tudatosságot annak kivetüléseitől, gondolataitól, ideáitól. Ha ez sikerül, akkor megtapasztaljuk a Tudatosságot a maga tiszta, hamisítatlan mivoltában.
15.23.7.181Amennyire hajlandó vagy magad kiüresíteni, feladni, annyira tud hétköznapi tudatosságodba beáramlani az Önvaló, annyira fogod érzékelni valódiságát. Éppúgy van ez, mint a kehellyel: ha meg akarod tölteni, akkor előtte ki kell ürítened.
15.23.7.182Ha az elmét teljesen igába hajtjuk és a gondolatokat lecsendesítjük, akkor egy tiszta, intuitív érzés keletkezik bennünk, amely magáról az elméről fog beszélni nekünk. Ez tény.
15.23.7.183A jóga célja az, hogy véget vessen az elme folytonos működésének, a gondolatok látszólag megállíthatatlan áramlásának. Ám a filozófia gyakorlásával, a tökéletes nyugalom elérésével a gondolatok maguktól elenyésznek.
15.23.7.186Amikor már eléggé mélyen el tudunk merülni magunkban és méllyé vált koncentrációnk, akkor készen állunk a harmadik fázisra, a kontemplációra. Itt már meg kell, hogy szűnjön a mi személyes erőfeszítésünk. Egy könnyed intuitív érzés kell, hogy hatalmába kerítsen minket, s amikor ez megtörténik, hagynunk kell, hogy magával ragadjon és irányítson. Ha követjük, akkor erősebbé és tisztábbá válik... S ahogy egyre erősödik, valami földöntúli jelenlét kerít minket hatalmába, egy hétköznapi egónknál istenibb, boldogabb, nemesebb én. Mintha valami távoli világ hírnöke lenne, kissé olyasmi mint egy zenedarab, amire halványan emlékszünk: egyszerre lesz különös és ismerős. Ekkor elérkeztünk annak a küszöbére, ami minket Istennel összeköt.
15.23.7.197,Amikor már sokadjára próbáljuk elérni az egyetlen, osztatlan elmét, amikor akaratunk és koncentrációnk minden erejét bevetettük, s mindez mégsem vezetett sikerhez, különös dolog történhet velünk. Azt találjuk, hogy belülről, lelkünk legmélyéről valami irányít, a helyes cél felé vezet.
15.23.7.201Amikor a koncentráció elér egy bizonyos mélységet, és sziklaszilárd marad, az egó visszahúzódik forrásába, beleolvad, és egyesül vele. Ekkor olyan közel kerülünk Isten jelenlétéhez, amennyire ez lehetséges.
15.23.7.205A harmadik fázis, a kontempláció során, a gondolkodást félre kell hajítani. Ekkor csupán annyit kell tenni, hogy közvetlenül az Önvaló felé fordulunk, és csendesek maradunk, amíg azt nem érezzük, hogy magához vonz minket.
15.23.7.206Keresd meg a tudatosság forrását – anélkül, hogy belekevernéd a test érzéseit, az érzelmeket, gondolatokat avagy emlékeket. Ez csak úgy lehetséges, ha teljesen magadba fordulsz. Ez a folyamat a meditáció. Végső fázisában nem vagy semmi másnak a tudatában, csak magának a tudatosságnak.Ám ekkor a tudatosság már nem kívülálló objektum, hanem te magad vagy az.
15.23.7.208Fordítsd el figyelmedet a hétköznapi egoisztikus én felől, és az Önvaló kapuit nyithatod meg. Ez az egyik megoldás – a nehezebb. Engedd, hogy a figyelmet lekösse egy felvillanás, hogy a hétköznapi életed kiússzon tudatosságodból. Ez is egy megoldás – a könnyebb …
15.23.7.209,Kövesd ezt a láthatatlan fonalat, amely a Szívedbe vezet, kövesd ezt a lelkedben bimbódzó, szent érzést, és ne engedd, hogy bármi más elterelje róla figyelmedet. Ha így teszel, akkor utad végén eléred a Tudatosságot.
15.23.7.210A kontempláció akkor következik be, amikor valamilyen spirituális igazságról vagy célról történő gondolkodásod hirtelen kioltja önmagát. Ekkor az elme tökéletesen csendessé válik, önmagába tekint.
15.23.7.212Befelé fordítod figyelmed, és magát az elmét keresed, nem az elme által kreált gondolat-testeket.
15.23.7.213A figyelmet befelé fordítjuk és önmagára irányítjuk.
15.23.7.216Kövesd az “Én”-t annak szent forrásáig.
15.23.7.220Követnünk kell ezt a gyengéd, alig észrevehető érzést, amint az egyre inkább lényünk legbelsejébe visz minket. És minél messzebb utazol vele, annál erősebbé válik.
15.23.7.222Nagyon egyszerű az egész. El kell engedni minden gondolatot: az én gondolatát, a Világ gondolatát és még az Istenséggel kapcsolatos összes ideát is. Csak ennyit kell tenni.
15.23.7.226Ha kellően előrehaladott vagy, akkor nem kell mantrákat vagy kepi vizualizációt használnod a koncentráció eléréséhez, hanem ehelyett azonnal a szív felé fordulhatsz a szavak nélküli csendben.
15.23.7.227Az ember számára ez egyik legbonyolultabb dolog, hogy tudatába kerüljön a tudatosságnak magának, hogy megfigyelje a figyelmet magát.
15.23.7.228… Nem törekszel magadat jobbá tenni, megtisztítani, elmédet fejleszteni. Nem is vágysz erre. A csendességgel teli Univerzális Elme nyugalmában nincs helye személyes céloknak.
15.23.7.231,A gondolkodásnak is meg van a maga helye bizonyos meditációkban – méghozzá azokban, amelyek személyiségünk felemelését, erkölcsi tisztulásunkat, vagy a metafizikai tisztánlátást célozzák. A keresők számára fontos foglalatosság ez útjuk elején, ám továbbhaladva – különösképpen ha a Rövid Ösvényen járunk – már meg kell haladnunk. Túl kell jutnunk a gondolkodáson, hogy beléphessünk a csendbe, ahol minden gondolat elhal, és csak a tudatosság marad.
15.23.7.232Akkor fogod a meditáció valódi lényegét megérteni, ha rájössz, hogy semmit sem kell tenned, csak fizikailag, mentálisan, emócionálisan csendben, mozdulatlanul ülni. Ha megpróbálsz bármit tenni, azzal ismét előtérbe hozod az egót. Ha feladod a cselekvést – bármilyen cselekvést – és mind kifelé, mind befelé a legteljesebb csendességben maradsz, azzal felajánlod és átadod kicsiny énedet az Önvalónak. Ezzel bebizonyítod, hogy képes vagy félreállni és mindent feladni, s hagyod, hogy az Önvaló végezze el rajtad munkáját. Így a magasabb erő átárad rajtad, cselekszik helyetted és irányít.
15.23.7.238Ebben a kritikus pillanatban a tudatosság a szándékolt, akaratlagos koncentrációból átcsúszik a passzív, akaratlan figyelem állapotába, azaz a kontemplációba. Ez mintegy magától, a Kegyelem ereje által történik.
15.23.7.240Egy idő után abba kell hagynunk erőfeszítéseinket – eljön a passzív várakozás ideje. Anélkül, hogy mi magunk bármit is tennénk, vagy bármilyen mentális tevékenységet végeznénk, a Kegyelem erői magukkal húznak minket egy magasabb szintre, s csodálatos módon elérjük azt, ahová oly régen és oly nagyon szerettünk volna eljutni. Fontos, hogy ebben a fázisban semmiféle tudatos erőfeszítést nem teszünk, a folyamat nem a mi kezünkben van.
15.23.7.242Ekkor a legfontosabb feladatunk a türelmes várakozás, miközben olyan mélyen elmerülünk magunkban, amennyire csak tudunk. Ha megpróbáljuk idő előtt megérinteni az Önvalót, akkor vállalkozásunk kudarcba fullad, mert az akaraterő megnyilvánulása csak az egót erősíti és hozza a felszínre. Ám ha kellő időn át csendben ülünk, koldusként kinyújtva kezünket, akkor egy napon eljöhet a pillanat, amikor az Önvaló hirtelen, meglepetésszerűen eltölt minket. Ekkor megtapasztalhatod az annyira várt és emlékezetes Felvillanást. Tanítvánnyá akartál válni, s ez a jele annak, hogy elfogadtattál.
15.23.7.244A gondolkodásnak egyre jobban le kell csökkennie, amíg végképp eltűnik, de a kontemplációt nem tudjuk szándékosan előidézni. Csak annyit tehetünk, hogy passzívak maradunk, türelmesen várunk, és megfelelő hozzáállást tanúsítunk: szeretetteli vágyakozást, figyelmet, amelyben azonban szemernyi feszültség sem lehet.
15.23.7.245Keresd azokat a pillanatokat, amikor a Kegyelem bekopogtat hozzád! Ne hagyd, hogy tudatlanságod miatt észrevétlenül elillanjanak ezek az alkalmak, s végképp elvesszenek. Valamiféle különös, rejtélyes érzés kerít ilyenkor minket hatalmába, amely – ha hagyjuk – szentséggé válik. Ha ez történik veled, próbálj egyedül maradni, emgedj el mindent, hagyd abba bármit is csináltál, és a meditáció helyett merülj el a kontemplációban, a gondolatmentesség állapotában.
15.23.7.246Hagynod kell magad elmerülni ebben a csodálatos érzésben és olyan sokáig ott maradni, amíg csak lehet. A munka, a család, a barátok vagy a társadalom szeretne kiszakítani onnan, ám ha képes vagy ennek a késztetésnek ellenállni, akkor feladod saját akaratodat, és végre Isten kezébe helyezed magad.
15.23.7.247Erőfeszítésednek ekkor arra kell irányulnia, hogy tudatodból eltávolíts minden mentális képet és képzettársítást, minden érzelmi hatást, bármit, ami eltántorítana a csendesség elérésétől. Ha ez sikerrel járt, akkor nem kell tenned semmit, csak maradj teljes nyugalomban ebben a csendben.
15.23.7.250A kezdők feladata, hogy ellenálljanak a gondolatok csábításának – melyek egyik témáról a másikra ugrálnak folyamatosan – és ezáltal váljanak a koncentráció mestereivé. Ám a haladók feladata más. Számukra nem olyan fontos, hogy a gondolatok folyamatos áramlásával törődjenek, hanem azzal a nézőponttal kell a témához hozzáállniuk, hogy mint minden mást, ezt is az Önvalónak adják át. Istenre bízzuk, hogy eldöntse, milyen eredményekkel járnak erőfeszítéseink.
15.23.7.251Amikor visszavonulsz a világ zajától lényed csendes belső magjába, tökéletes nyugalommal és türelemmel várván, hogy a Jelenlét előtünjön – vagy nem; valójában legfontosabb feladatodat és kötelességedet végzed.
15.23.7.252Minél mozdulatlanabb egónk a gyakorlat alatt, és minél passzívabban pihen az Önvaló jelenlétében, annál jobban belénk tud AZ hatolni. Nyilvánvalóan, ezt az állapotot az első fázisban – amikor még tudatos erőfeszítéssel próbáljuk meg leküzdeni a zavaró akadályokat – nem lehet elérni.
15.23.7.253Saját erődből eljuthastz egy pontig, de azon túl nem. Amikor idáig eljutottál, akkor nem lesz más lehetőséged, mint csendben, türelmesen átadni, feladni magad és várni. Ezáltal bebizonyítod alázatosságod és egy lépéssel közelebb kerülsz a kegyelemhez.
15.23.7.254Majdnem lehetetlen minden képet és gondolatot kitaszítanunk elménkből. Ám ami számunkra, magunk által nem lehetséges, azt egy magasabb erő végre tudja hajtani helyettünk.
15.23.7.256Végül meg kell tanulnunk, hogy ne csináljunk semmit. Úgy tűnhet, mintha ezt bárki, bármiféle felkészültség nélkül meg tudná csinálni, de valójában alig páran képesek rá. Azért van ez, mert teljesen, abszolút módon kell értelmeznünk azt, hogy semmit nem tegyünk. Meg kell tanulnunk, hogy minden tett és gondolat nélkül, az egó bármiféle kifejezeődése nélkül legyünk. A Bibliában olvasható kifejezés: Légy csendben! pontosan erre utal, de pozitív módon fejezi ki azt, amire mások negatívumok formájában utalnak. Ha valóban képessé válunk erre a művészetre, amikor csendesen, testben és lélekben teljesen mozdulatlanul ülünk, akkor a legnagyobb jutalomban részesülünk, abban, amit a Biblia is megígér: ”és megtudod, hogy Én vagyok az Isten.”
15.23.7.258Ami ezután történik, abba nincs sok beleszólásunk, nem függ erőfeszítéseinktől, próbálkozásainktól. Csak csendben kell maradnunk – mind testben, mind elménkben. Ekkor rajtunk túlról, az Önvalóból felénk áramlik a kegyelem ereje, és minket eltölt az isteni jelenlét boldogása.
15.23.7.260Most, hogy beléptél a csendességbe, türelmesen várakoznod kell, amíg az fel nem fedi önmagát. Ezt a fázist nem lehet siettetni, sem erőltetni, sőt ha így teszel, azzal megakadályozod eljövetelét.
15.23.7.261Ha igaz az, hogy a keresés korai fázisaiban ragaszkodni kell a csendes Gondolattalan állapothoz, akkor igaz az is, hogy később benn tartatsz ebben az állapotban.
15.23.7.262A meditáció akkor kezd komollyá válni, amikor feladjuk az erőfeszítést, és az elme vezet minket befelé – nem ahogyan mi akarjuk, hanem ahogyan ő. Ez elképesztő tapasztalat, mivel fogalmunk sincs róla hogyan hagytunk abba a cselekvést, az erőfeszítést, az akarást. Valami különös módon mindent elengedünk, átadva magunkat annak a passzív hangulatnak, amely csendben, gyengéden, észrevehetetlenül úrrá lesz rajtunk.
15.23.7.266Minél jobban engeded, hogy belesüllyedj ebbe a megfigyelő, fogékony állapotba – akár meditációban, akár imában, akár a művészetben elmerülve – annál jobbak lesznek az eredményeid.
15.23.7.269Lao Ce minden más szerzőnél egyszerűbben és érthetőbben adta át a csendben maradás gyakorlatát. Azt az utat, amelyben türelmesen várunk, hogy belső lényünk felfedje önmagát, amikor átadjuk magunkat az intuíciónak és elfogadjuk iránymutatását.
15.23.7.270Semmit nem kell tenni, semmiféle technikára nincs már szükség, amikor ott vagy a Fényben.
15.23.7.271A meditáció végső fázisában, amikor mestereivé váltunk ennek a művészetnek, akkor tökéletes nyugalomba kerülünk. Semmit sem teszünk, testünk és elménk tökéletesen mozdulatlan. Ekkor a tudatosság legjobb, legszentebb, legnyugodtabb, mindent átfogó szintjére kerülünk.
15.23.7.273Ha elérted a legmélyebb kontemplációt és ekkor egy adott problémára irányítod a figyelmedet, amelyet szeretnél jobban megérteni, akkor könnyen lehetséges, hogy hirtelen, felvillanásszerűen megérted a megoldást.
15.23.7.276Figyeld csak meg, hogy egész lényünk milyen csendessé válik egy fontos bejelentés előtt. Ha valóban nagyon fontos dologról van szó, akkor még a lélegzetünket is visszafolytjuk, ennyire fontos, hogy valódi csend vegyen körül minket, és semmiről se maradjunk le. Ezek után gondolj bele, hogy mennyivel csendesebbé kell válnunk mind testben, mind elménkben, hogy az Önvaló halk suttogását meghallhassuk!
15.23.7.277Koncentrált, megtisztított, lecsendesített, kiüresített elmét kell felajánlanunk, s cserébe a tudás és a jóság árad felénk.
15.23.7.286Az elme csendjében lehet, hogy semmit sem találunk, de az is lehet, hogy a tökéletes megértést. Felkészültségedtől, tudásodtól, jellemedtől és korábbi tapasztalataidtól függ, hogy melyik fog bekövetkezni.
15.23.7.289Ott, a kontempláció legmélyebb állapotában egy másik dolog nem kerülhet a tudatunkba – legyen ez a külvilág objektuma vagy egy belső tudattartalom. De ami következik, az nem öntudatlanság, hanem egy állandósult személytelen, változatlan tudatosság. Ez az ember legbenső lénye…
15.23.7.293,A megvilágosodás korai szakaszában a keresőt teljesen eltölti annak felfedezése, hogy Isten őbenne van. Legmélyebb érzéseit kavarja fel ez a felfedezés, és teljesen felzaklatja gondolatait. Ám ezek az érzések és gondolatok - habár ennek nincsen tudatában - az egó részei, igaz, annak legmagasabb, legtisztább részei. Így még mindig két énre választja el magát: önmagára, és az Önvalóra. S csak később ismeri fel, hogy Isten nem pusztán benne van, hanem ő maga az.
15.23.7.300Sri Ramakrishna: “Az elme rendszerint az alsóbb három csakrában mozog. Ám ha föléjük tud emelkedni és eléri a szívet, akkor megtapasztaljuk a Fényt… Ám még ha a torokcsakráig jutott is, az Elme visszaeshet (a teljesen földöntúli tudatosságból – PB). Ezért mindig résen kell lennünk. Csak akkor nem kell már félnünk a visszaeséstől, ha az elme eléri a két szem közötti csakrát, mert ekkor a Legfensőbb Én már igen közel van.”
15.23.7.306Mindezeket a módszereket, amelyek révén kapcsolatba szeretnénk kerülni a magasabb énnel, végül feladhatjuk, nem lesz rájuk szükség. Elegendő lesz annyi, hogy figyelmünket Felé fordítsuk, Rá gondoljunk.
15.23.7.316Tudni fogjuk, hogy elértük a valódi Én tudatosságát, mert ebben a pillanatban elveszítjük a világ tudatosságát. A nagy misztikusok által ránk hagyott eredmények mind ezt bizonyítják – még ha ez a tapasztalat igen ritka is...
15.23.7.318Figyelmünket ekkor csakis rejtett lelkünk kutatása kötheti le. Semmi mással nem foglalkozhatunk, még csak olyasmivel sem, ami rá vonatkozik, vele kapcsolatos, csakis Ő magával. Ha sikerül annyira elmerülni ebben a kontemplációban, hogy egész lényed, minden gondolatod, személyiséged, akaratod, intuíciód egyé olvad s eltűnik benne, akkor eljöhet a pillanat, amikor hirtelen és váratlanul megváltozik a tudatosság természete. Ekkor valójában kilépsz abból, amire eddig önmagadként gondoltál, belépsz egy új dimenzióba, és más lénnyé válsz...
15.23.7.321,Nagyon kevesen képesek minden gondolattól megszabadítani elméjüket, és teljesen kiüríteni. Sőt, akinek sikerül, az sem tudja jellemzően pár percnél tovább fenntartani. Ám az ezután a rövid idő után a felmerülő gondolatok és képek különösen jelentősek, értékesek, iránymutatóak. Fontos, hogy megjegyezzük, leírtjuk, megőrizzük őket.
15.23.7.326Minél mélyebbre merülsz a meditációban, annál kevésbé lesz vonzó a világi élet, amikor visszatérsz saját bensődből. S a régi vágyak, amelyek eddig hajtottak, kezdenek meggyengülni.
15.23.7.327Ha azt akarod, hogy a fény folytonosan, megszakítás nélkül veled maradjon, akkor először is minden negatív gondolatot és érzést teljesen el kell utasítanod, fel kell adnod, személyiségedből el kell tüntetned, másodszor fejlődésed hiányosságait pótolnod kell, harmadszor pedig egyensúlyba kell hoznod különböző képességeidet.
15.23.7.328
21 nov 2018
4 áp 2014
6 nov 2011
16 jú 2017
3 feb 2019
13 feb 2012
15 okt 2019
16 jú 2020
2 jan 2018
5 sze 2013
3 jan 2023
29 jú 2018
3 má 2015
23 má 2023
25 áp 2014
14 feb 2014
23 feb 2013
15 áp 2020
25 áp 2017
8 má 2020
4 nov 2015
27 sze 2021
13 jú 2014
18 jú 2018
29 nov 2015
11 aug 2018
15 má 2019
1 aug 2021
7 má 2014
5 má 2023
19 sze 2017
25 jú 2017
19 jú 2023
13 má 2014
28 jan 2014
11 dec 2022
24 jan 2024
24 jú 2020
7 nov 2017
25 feb 2022
27 jú 2017
15 dec 2012
20 dec 2018
12 aug 2015
28 jú 2020
8 má 2022
18 áp 2021
19 má 2023
20 jan 2021
11 aug 2023
20 feb 2011
31 jan 2011
22 dec 2010
31 má 2017
18 áp 2023
5 dec 2019
17 jan 2011
21 áp 2012
30 jú 2016
26 feb 2014
20 feb 2012
7 aug 2016
29 áp 2022
26 má 2016
16 aug 2011
17 jan 2017
3 áp 2016
16 okt 2013
15 jan 2017
5 nov 2012
22 jan 2013
6 feb 2021
23 jú 2011
9 okt 2015
25 jú 2014
9 jú 2011
14 sze 2018
18 má 2011
9 jú 2020
16 dec 2014
31 okt 2011
24 feb 2017
20 nov 2012
8 jan 2019
23 jú 2017
7 áp 2017
23 nov 2020
30 jan 2016
6 dec 2014
30 jan 2013
10 jú 2014
31 jan 2017
10 má 2017
20 má 2016
14 nov 2012
5 má 2018
13 okt 2023
2 feb 2019
11 nov 2022
23 má 2016
25 sze 2018
23 dec 2020
2 sze 2018
12 jan 2016
18 okt 2021
5 aug 2019
6 aug 2017
28 nov 2010
20 sze 2021
10 jan 2021
13 jú 2021
30 jú 2011
13 jan 2021
30 má 2017
8 má 2015
The notebooks are copyright © 1984-1989 The Paul Brunton Philosophic Foundation
This site is run by Paul Brunton-stiftelsen · info@paulbruntondailynote.se