The Library
Felsőbbrendű énünket, az Önvalót, soha nem veszíthetjük el. Semmi más nem történik, csupán az, hogy létezését nem vesszük észre, mert gondolataink, vágyaink, és énközpontúságunk elfeldi előlünk.
14.22.3.1Elkerülhetetlenül eljön majd a nap, amikor tollam örökre megpihen, s ezért szeretném teljes meggyőződéssel és szent nyugalommal leszögezni mindazok számára, akik követni fognak engem, hogy tudom – éppoly biztosan, mint azt, hogy valójában nem én írom e sorokat – hogy egy bölcs, gondoskodó, jóságos isteni lény, akit az emberek Léleknek hívnak, s amelyet én Önvalónak nevezek – létezik. Létezik mindannyiunk szívében, s mindahányan vagyunk felfedezhetjük. S az emberben rejlő isteni a legfőbb garanciája annak, hogy előbb-utóbb mindannyian elkerülhetetlenül keresni fogjuk, s végül meg is találjuk.
14.22.3.2,... Kétségtelenül eljő a nap, amikor minden embernek térdre kell borulnia ismeretlen énje előtt, s feladnia agya minden sejtjét, a szívében lüktető minden vércseppet, a legutolsó molkeulát is, és sorsát ennek az énnek a kezébe kell adnia. Habár félelem tölti majd el, s rettegni fog, hogy feladja régi bálványait, amelyek oly hosszú időn át kötötték gúzsba, s cserébe oly keveset kapott, mégis hagyni fogja, hogy lelke szabadon szárnyaljon, lerázza béklyóit, s csendesen belemerül abba a titokzatos mélységbe, elhajózik arra a távoli kontinensre, amelynek helyét kevesen ismerik, s kevesen is keresik. Minden félelme és rettegése ellenére így fog tenni...
14.22.3.2,... Kiderül számodra, hogy amit oly kitartóan kerestél, végig benned, magadban rejtőzött. Lényed legmélyén, a gyengeségeken, vágyakon, szenvedélyeken, kicsinyességen, félelmen és tudatlanságon túl, mögöttük rejtezik a fény, a szeretet és az igazság. A szív ablakai az örökkévalóságra nyílnának, s csak te magad tartottad csukva őket! Itt olyan közel kerülhetsz Isten szent jelenlétéhez, amennyire csak emberileg lehetséges – de ehhez Neked kell saját szemeidet kinyitni. Isteni énünk, jogos jussunk bennünk van, de tennünk kell érte, hogy elérhessük.
14.22.3.3,...Az Önvaló legbelsőbb, valódi lényünkként mindig jelen van. Kezdet és vég nélküli, s tudatosságát nem kell fejleszteni. Ám a mi személyes megismerésünk időhöz kötött, s ezért számunkra megismerése újdonságként hat. Az Önvaló örökkévaló jelenléte azt jelenti, hogy bárki elérheti – itt és most. Semmiféle belső szükség nincs arra, hogy bárhová elutazzunk, vagy éveket várjunk arra, hogy ez megtörténjen. Bárki, aki ezeket a sorokat olvassa, könnyedén és teljes váratlansággal eljuthat a belső meglátás első lépcsőjére, arra a szintre, ahol a valóság felvillanásszerűen megjelenik. Ez a pillanatnyi megvilágosodás a létezés új szintjére juttathat el minket. A nehézség abban fog állni, hogy ezt a felismerést, állapotot tartóssá tegyük, mert a hosszú megszokás által belénkvésődött téves gondolkodás hamarosan újult erővel tör elő, s ismét átveszi a hatalmat felettünk, a háttérbe szorítva a korábbi felvillanást. Ezért van szükség a folyamatos tanulmányokra, a misztikus meditációra és önvizsgálatra, hogy legyengítsük ezeket a rossz szokásokat, s belső erőt meríthessünk, hogy megingathatalanul a magasabbrendűn tarthassuk figyelmünket, s múltunk árnyait legyőzhessük."
14.22.3.4,...A Felvillanás a létezés új, magasabb dimeziójába juttat el. A nehézség abban fog állni, hogy ne ess vissza erről a magasabb szintről a hétköznapi valóságba. Sajnos a megrögzött gondolkodásmód, a szokások ereje rabul ejt és fogságban tart minket. Ezért van szükség az újabb és újabb elmélyülésekre, a folyamatos tanulásra, magunkba tekintésre, misztikus meditációra. Ha kitartóan végezzük ezeket, akkor meggyengítjük meggyökeresedett szokásainkat és acélossá váló akaratunkkal képessé válunk lerázni múltunk rabláncait. Így válik lehetségessé, hogy a magasabb szférákban tartósan meg tudjunk maradni.
14.22.3.4,Habár minden emberi lény szívének középpontjában ott ragyog, az Önvaló nagyon messze van jelenlegi tudatosságunktól. Létezésünk legnagyobb paradoxonja, és a legkülönösebb rejtély, hogy eközben nem is lehetne közelebb.
14.22.3.6Az Önvaló nem valamiféle elérendő cél, hanem annak felismerése, ami már most is megvan. Minden tudatos lény, s nem pusztán pár kivételezett ember elidegeníthetetlen sajátja ez. Nem kell erőfeszítést tennünk, hogy megszerezzük, csak azért kell tennünk, hogy a felismerése előtti akadályokat elhárítsuk. Nem szerezhetjük meg, hiszen ő szerez meg minket. Emiatt utunk utolsó fázisa erőfeszítések nélkül zajlik. Mint egy kézenfogott kisgyerek vezettetünk csodálatos jelenlétébe. S ekkor hosszas munkánk és korábbi erőfeszítéseink hirtelen eltűnnek. Szánk lezárul, s szó nem hagyja el ajkainkat.
14.22.3.9...Tudatosan folytonosan új és újabb érzéki tapasztalásokra vágyunk, ám ezek mögött öntudatlanul a MAGunk utáni vágyakozás rejlik. A lecsendesült, egyhegyűvé vált, tisztelettel önmaga felé forduló elme képes megismerni ezt az örökké változatlan csendességet, amelyben az én feloldódik.
14.22.3.10,Bárhová is utazzunk, az isteni jelenlétet mindig magunkkal visszük. Ám mindez nem válik hasznunkra, mivel nem vagyunk tudatában. Dícséretes erőfeszítés, ha ennek a tudatosságnak az elérésére törekszünk, és a törekvésnek egyértelműen meg is lesz a maga komoly jutalma.
14.22.3.11A lélek mindig velünk van, de jelenlétének nem mindig vagyunk tudatában.
14.22.3.12Minden emberben ott van valami spirituális szikra. Valójában lényünk alapja ez.
14.22.3.13Habár tudatunk nem kapcsolódik a felsőbb erőhöz, ám mi magunk mégsem vagyunk tőle különállóak, mert az isteni lény bennünk élő valóság. És ez az, amiért még a leggonoszabbakban is ott csillog legalább egy szemernyi jóság.
14.22.3.14Goethe: ”Adj nekem teret, ahol magam lehetek, anélkül, hogy elválasztanál engem életedtől!”
14.22.3.15Az Önvaló mindig jelen van, ám a mi figyelmünk sajnos nem.
14.22.3.16Mivel a lélek minden ember szíve mélyén ott lapul, ezért senki nincs olyan rossz helyzetben, nem eshet olyan mélységbe, hogy egy napon ne lenne képes belső megtapasztalására.
14.22.3.17Bármikor és bárhol lehetősége van mindenkinek a megvilágosodásra – még ha nem is túl valószínű, hogy ez teljesen váratlanul bekövetkezzen. A Fény örökké jelenlévő valóságként bennünk ragyog, s ez bármikor megnyilvánulhat. A teljes és váratlan megvilágosodásnál azonban sokkal valószínűbb és gyakoribb, hogy életünk során átélünk egy vagy több Felvillanást; s ezek a Felvillanások lesznek a bizonyítékai annak, hogy a bennünk élő Tanúén mindig, egyetlen valóságként örökkévalóan jelen van.
14.22.3.19Akkor kezdhetünk el az örökkévalóban élni, és az idő számára meghalni, amikor az elme megtisztul a gondolatoktól. Tudni és érezni fogjuk az időtlenséget. S mivel a szenvedés a múló időhöz kötött világból, a személyes énből ered, ezért magunk mögött hagyjuk azt, mintha sohasem lett volna. Nyugodt, végtelen boldogságot találunk. Megértjük, hogy bármikor korábban elérhető lett volna ez számunkra, csak a kicsinyes egóhoz való ragaszkodásunk, a gondolatok feletti uralom hiánya, s a Nagy Tanítók évezredes tanításaihoz való hűtlenség miatt nem sikerült eddig elérni.
14.22.3.20A spirituális emelkedettség eme ritka, spontán pillanatai – melyek minden más pillanatnál emlékezetesebbek, s melyekre ezután örökké emlékezni fogunk – nem születhettek volna meg, ha az az isteni csoda, amellyel pillanatokra kapcsolatba kerülhettünk, nem létezett volna már korábban is bennünk. Ennek a jelenléte teszi bármikor lehetővé, és néha valósággá, hogy szívünkből előtörjön ez az ihletett, értékes jelenlét, ez az anyagon túlmutató boldog létállapot.
14.22.3.21Nem egy elérendő cél vagy állapot ez, nem valamiféle újdonság, amelyet a korábban létezőkön túl kellene felépíteni vagy megszerezni...
14.22.3.22,Vajon magunk mögött hagyott múltunk vagy jövőnk-e ez a különös, jósággal teli állapot? Valójában egyik sem. Ez az állapot mindig velünk volt, bennünk élt, most és mindörökké. Mindig velünk marad, mert valójában ez mi magunk vagyunk.
14.22.3.23Ha valódi énünk jelen van legmélyebb álomtalan álmunkban, s tanúja annak – ennek pedig így kell lennie, mert másképp nem tudnánk, hogy részünk volt ebben az áldott állapotban – akkor éppígy jelen kell lennie legvadabb álmainkban, és ébrenléti állapotunkban is. Ez hatalmas, és elkerülhetetlen következtetés levonását teszi szükségessé: életünk minden pillanatában olyan közel vagyunk az Énhez, az Önvalóhoz, épp annyira egyek vagyunk vele, amennyire csak valaha is leszünk. Semmi másra nincs szükségünk, mint hogy tudatában legyünk ennek.
14.22.3.25Hiába is utasítjuk el a bennünk szárba szökkenni vágyó intuitív érzéseket és gondolatokat – azok forrása ettől még nem tűnik el, nem szűnik meg, hanem mindig velünk marad, bennünk él, és egy napon majd saját akaratunkból, önként, tudatosan, sőt semmi másra nem vágyva kell harmóniába kerülnünk Vele.
14.22.3.26Az Önvaló mindig készen áll, hogy meghallja hívásodat, mert saját szívedben rejtezik. De ha nem invitálod meg, vagy valódi hit nélkül, türelmetlenül, sietve próbálod megszólítani, akkor nem kapsz választ.
14.22.3.27Isten minden pillanatban bennünk lakozik, de mi minden pillanatban elfordulunk tőle…
14.22.3.28,Ha nem vesszük figyelembe az Önvaló jelenlétét, azzal elkövetjük a létező legnagyobb bűnt és ostobaságot.
14.22.3.30Ha Isten nem létezne, mi emberek sem létezhetnénk. Az isteni kisugárzás, a lélek, legbelsőbb magunk – nevezzük bárhogyan is – mindannyiunkban jelen van. Van aki már most tisztában van ezzel, de akik nem, azok is felismerik majd egy napon.
14.22.3.31Az Önvaló mindig jelen van az ember szívében. Ha nem érzed ezt, nem észleled elmédben, akkor ez csak azért van, mert nem tettél eleget, nem dolgoztál elég kitartóan, hogy ez igazzá válhasson.
14.22.3.32Lehet, hogy a végtelen kozmoszhoz képest jelentéktelen, aprócska pont vagy csak, ám az isteni életerő benned is ott van. Higgy isteni örökségedben, tedd mindennapjaid, gondolataid részévé, s egyszer majd valahogyan, valamiképp néhányak számára igenis fontossá, jelentőssé válsz.
14.22.3.33Habár nem vagyunk tudatában, de minden pillanatunkban megszakítatlanul az Önvalóval való egységben élünk.
14.22.3.34Talán a legcsodálatosabb dolog, amit a megvilágosodott felfedez az, hogy soha, egy pillanatig sem voltunk különállóak a végtelen életerőtől; az Önvalótól való elszakítottságunk csak illúzió volt, nem tény, csak egy idea, mely elménkben létezett…
14.22.3.35,Képes lettem arra, hogy tudatosan belépjek a valódi Énbe, s megértettem, hogy az mindig is ott volt, énbennem. Semmi újat nem találtam, csak azt ami örökkévalóan bennem ragyogott.
14.22.3.36Az igazság az, hogy ezt a másik énünket – vagy méginkább jelenlétét – oly hosszú időn át zártuk ki, hogy nemlétezőnek tekintjük, s a megtapasztalásáról szóló híreszteléseket képzelgésnek gondoljuk. Ez az oka annak, hogy a vallás, a miszticizmus és a filozófia igen kemény harcot kell, hogy folytasson manapság: harcot az ember eredendő hitetlensége ellen.
14.22.3.37Évszázadokon át vitatkoztak arról a teológusok, hogy mit jelent Jézusnak az a mondása, hogy közel van a mennyeknek országa. A legtöbben történelmi értelmezéssel próbálkoztak, s csak akik Jézus elméje felől közelítenek, tudják a mondást misztikus módon értelmezni. Csak ők érthetik meg, hogy valójában az Önvaló királysága tényleg karnyújtásnyira van mindenkitől…
14.22.3.38,Bárhová fordulunk is, önnön egójuk fogságában szenvedő embereket látunk.Ám bárhová forduljon is a bölcs, azt látja, hogy az Önvaló csak arra vár, hogy ezek az emberek felé forduljanak.
14.22.3.39Tudatosságodról elfeledkezel, pedig ez az elfeledett én a végső megismerő, a tudó mindig, töretlenül veled van, létezik, még akkor is ha mély álomban vagy, vagy elájulsz. Ám legtöbben tagadják ezt a Valódi Létezőt, és a testtel azonosítják magukat, ahelyett, hogy csupán tudatuk tárgyának tekintenék.
14.22.3.40Az Önvaló minden ember szívében ott lakozik, de kevesen szánják rá magukat keresésére mindaddig, amíg a világi életbe teljesen bele nem fáradnak, vagy a Kegyelem belülről erre nem kényszeríti őket.
14.22.3.41Amikor saját magadban felleled az istenséget, akkor ezután az Ő fényét minden más emberben meg fogod látni.
14.22.3.43Minden ember szent – lenne, ha ezt felismerné.
14.22.3.44Mindannyiunkban ott lakozik az isteni, de csak a mester az, aki ismeri és érzi ezt a dicsőséges jelenlétet.
14.22.3.46Az elme mindaddig megállíthatatlanul mozog, amíg az alvás át nem veszi hatalmát felette…és mivel sosem áll meg, hogy észrevegye önmagát, ezért képtelen megismerni önmaga magasabbrendű, jobbik részét: az Önvalót.
14.22.3.47A lélek minden emberben jelen van és aktív. Ezért lehetséges minden ember számára közvetlenül is megpillantani a a saját belső nem-anyagi létezéséről az igazságot.
14.22.3.49Semmi sem létezhet Istenen kívül. Ezért aztán nincs olyan ember, akiben ne lenne mindig ott a benne rejlő isteni jelenlét. Minden embernek lehetősége van arra, hogy ezt a tényt maga számára felfedezze. S ha ezt megteszi, akkor ezzel együtt felfedezi valódi énjét, igaz személyiségét.
14.22.3.50Nyíltan ki kell mondani nemzedékünk számára azt az igazságot, hogy a Lélek velünk van - Itt és Most. Nem valami távoli világban, a ködös jövőben, halálunk után kell elérnünk. E felfedezés egyszerre ad erőt és örömöt nekünk.
14.22.3.51Senki, még Robinson Crusoe sincs egyedül. Mindenkit elkísér útján a magasabb én. Attól még, hogy a legtöbb ember számára öntudatlan ez a kapcsolat, nem tűnik el. Megtagadhatod, hogy higgy benne, megtagadhatod viselkedéseddel, mondhatod azt, hogy a lélek nem létezik – de ez nem semmisíti meg.
14.22.3.53Mindaddig, amíg az Önvalót ott keressük ahol nincs, magunkon kívül, addig a keresés kudarcra ítéltetett.
14.22.3.55Az istenség mindenkiben jelen van, a leggonosszabb emberben éppen úgy, mint a legcivilizáltabban.
14.22.3.56Az egó hiánya az Önvaló jelenléte. Ám ez valójában csak felületes benyomás, hiszen az Önvaló mindig jelen van.
14.22.3.58Intuitívan érezhetjük a magasabb erő létezését még akkor is, ha nem tapasztaltuk meg személyesen, és nincs közvetlen tudásunk működéséről, természetéről.
14.22.3.59Az élet nehézségei és viharai közepette a megértő és szeretettel figyelő Önvaló végtelen nyugalomban várakozik ránk. Senki nem marad ki, senki nincs elfelejtve, magárahagyva. Ő az egyetlen Isten akit megismerhetünk, mindannyiunk legigazabb Tanítója. Aki szeretne Vele egyesülni, annak folyamatosan imádkoznia, sóvárognia kell Kegyelméért.
14.22.3.60Az Önvaló különös ereje - amely lehetőségeket teremt, sorsutakat módosít, körénk rendezi a valóságot - mindenki számára megnyilvánulhat, aki megfelel az előzetes követelményeknek. Ezek pedig: a morális megtisztulás, a mentális felkészülés, s annak belátása, hogy az Önvaló Itt és most velünk van, annak megértése, hogy állandóan és minden pillanatban emlékeznünk kell erre, s végül hajlandónak kell lennünk arra is, hogy tökéletesen megbízzunk gondviselésében, segítségében, támogatásában, függetlenül attól, hogy milyen elviselhetetlen vagy nemkívánatos helyzetben is vagyunk éppen.
14.22.3.61Önmagunkon belül olyan erőforrások állnak rendelkezésünkre, amelyek átalakíthatják életünket, megváltoztathatják személyiségünket – ám a bennünk rejlő hatalmas potenciál ellenére kihasználatlanul hevernek.
14.22.3.63Az én csendes, titkos része mindig ott van, s minden pillanatban csak azt kéri tőled, hogy fordítsd felé figyelmedet egy kis időre – ám erre csak kevesen képesek.
14.22.3.64S eközben szüntelen azt kérdezi csendesen: “Nem fordulsz felém, nem fogadsz el, hát nem tudod, hogy én vagyok a te másik éned??”
14.22.3.65Bizonyos értelemben soha nem hagytuk el isteni Forrásunkat, soha nem vesztettük el mennyei magunkat.
14.22.3.66A Jelenlét elválaszthatatlan az emberi létezés tapasztalatától, habár sokan azt gondolják, hogy ez képzelgés, hit kérdése, vagy egyszerűen hihetetlennek találják az egészet. Nyilvánvalóan egyszerűbb lenne, ha hangosabban, látványosabban lehetne érzékelni, de el kell fogadnunk az Ő szabályait. Aki szeretné megtudni, hogy ezek mik, az megtudhatja.
14.22.3.67Minden emberben van valami isteni. Ha megtaláljuk ezt magunkban, akkor éppúgy az emberi létezés fölé emelkedünk, ahogyan az emberi létezés is túljutott az állatin.
14.22.3.68Megérted, hogy az Önvaló mindig jelen van – habár sokszor kell tekintetedet az ég felé, és elmédet az egótól elfordítani, mire idáig eljutsz.
14.22.3.69Mivel életünket a bennünk rejlő sprituális őselvből merítjük, ezért bár elfelejthetjük, szem elől téveszthetjük ennek az őselvnek a létezését, de elveszíteni nem tudjuk.
14.22.3.70Isten bennünk és rajtunk kívül is ott van, áthat mindent, ami körülvesz minket, és egyben legbelsőbb magunkat is. Habár mindenben benne van, mégis arra vár, hogy egyéni tudatosságunkkal felfedezzük.
14.22.3.72Hol találhatnád meg ezt a békességet, és hol gyakorolhatnád máshol mint önmagadban? S ha így teszel, akkor ezután nyugodtan tevékenykedhetsz bármit, bárhol a világban.
14.22.3.73Jézus egyszerű, világos mondatokban beszélt a mennyeknek országáról – a valódi boldogság állapotáról – amely itt és most bennünk lakozik.
14.22.3.74Mélyen bennünk van Valami, ami arra vár, hogy felfedezzük – ez a valami viszont csak akkor tárja fel önmagát, ha kellően mélyre merültünk vagy karmánk ebbe az irányba mutat vagy a gondviselés így akarja.
14.22.3.75Az isteni lélek soha nem hagyja magára az embert, sorsunk alakulásáról sosem veszi le szemét. Egész életünk célja, és mindannyiunk sorsa az, hogy végül meg kell találnunk Őt.
14.22.3.76Az igazság az, hogy valójában egyetlen pillanatig sem válunk el benső énünktől.
14.22.3.77Mindannyian ugyanabból az Önvalóból származunk, mindannyian ugyanabban az Önvalóban lakozunk.
14.22.3.81A folytonosan bennünk lakozó isteni elem garantálja a végső üdvözülést.
14.22.3.82Mindannyiukban legbelül ott rejlik egy létező, amely összekapcsol a Legmagasabbrendű Lénnyel.
14.22.3.83Tökéletes csendben és tökéletes nyugalomban – az Önvaló ránk vár.
14.22.3.84Az Önvaló nagyon is valós lehet számunkra, amikor megérezzük örökkévaló jelenlétét összes tapasztalásunkban, amikor ráébredünk MOST-jellegére.
14.22.3.87Az igazság egyenesen magadból is kipattanhat, hiszen az isteni szikra mindannyiunkban ott ragyog.
14.22.3.88Olyan jelenlét ez, amelyet mindennapi életünkben megtapasztalhatunk, habár korántsem olyan tisztán és élesen, mint ha visszavonulnánk a világtól, és magányos meditációban csakis erre koncentrálunk.
14.22.3.92Az Önvaló nem valamiféle élettelen metafizikai koncepció, de nem is valamiféle múló érzelmi fellángolás. Magasztos, szent, jóindulatú Jelenlét ez, mely misztikus erővel megragadja testünket, szívünket, gondolatainkat, s felemel, így magasabb, nemesebb nézőpontból tekinthetünk életünkre.
14.22.3.95Ha az Önvaló jelenlétének tisztán tudatába kerülsz, azt fogod látni, hogy automatikusan olyan etikai és viselkedési normákat kapsz Tőle, amelyeket minden helyzetben használhatsz. Ennek megfelelően mindig tudni fogod, hogy mit kell tenned, hogyan kell viselkedned – még a morálisan legbonyolultabb szituációkban is – ráadásul a tudással együtt fog járni az a belső szilárdság és erő is, hogy ez ne puszta tudás maradjon, hanem mindig használni tudd, ahhoz mindig ragaszkodj.
14.22.3.97Ha sikerül kiépíteni kapcsolatunkat az Önvalóvóval, akkor ereje átáramlik rajtunk, s nem leszünk egyedül életünk küzdelmeiben.
14.22.3.98A mélyen bennünk rejlő látszólagos semmiből az elme békessége, az érzelmek szabadsága, Isten élő jelenlétének érzése tör elő – s ezt a világ vad forgataga sem tudja eltörölni.
14.22.3.100A szent jelenlét automatikusan eltünteti az alacsonyabbrendű vágyakat. S ha minden pillanatunkban ragaszkodunk ehhez a jelenléthez, soha el nem engedve, mintha mi magunk volnánk az, akkor az alacsonyabb természetünktől való szabadulás állandósulni fog, visszafordíthatatlanná válik.
14.22.3.101Ahogy egyre érzékenyebbé válunk az Önvaló jelenlétére, megértjük, hogy nem kell mást tenni, mint felé fordulni, hogy isteni erőt és támogatást kapjunk.
14.22.3.102Ha már kimerítetted a segítség minden lehetséges forrását, akkor nem marad más akihez fordulj, csak az isteni Önvaló, függetlenül attól, hogy minek nevezed, milyen szimbólumokkal fejezed ki Őt.
14.22.3.103Ha képesekké válunk arra, hogy az Önvalót élő jelenlétként érezzük szívünkben, akkor Ő kiemeli tudatosságunkat lényünk egó által kontrollált, vágyak által irányított részéből, s ezáltal megszabadulunk az ebből adódó hangulati hullámhegyektől s hullámvölgyektől. Belső elégedettséget és teljes, önmagában gyökerező nyugalmat ad nekünk, függetlenül attól, hogy milyenek külső körülményeink.
14.22.3.104És nem az lesz az egészen rendkívüli, hogy érezni fogod isteni lényed, hanem az, hogy mindig is veled volt.
14.22.3.105“Mily csendes!” mondta Lao-Ce, az Önvalót leírva. “Ám ennek ellenére mindent át tud alakítani!”
14.22.3.106A csendnek mágikus erői vannak. megnyugtat, feltölt, meggyógyít, tanít, utat mutat, és rendet, harmóniát varázsol a káoszból.
14.22.3.107...A keresőnek nem szükséges feladnia minden önmagára vonatkozó gondolatot – erre nem is lenne képes – és nem is kell az én tudatát feladnia. A feladat az, hogy ismerje fel az én tökéletlenségét, hibáit, elégtelen, alantas voltát és bűneit. Ha így tesz, akkor már könnyedén feladhatja ezt a törékeny, alsóbbrendű ént a felsőbbrendű javára, amely tökéletes, amelyből áldás, jóság és nemesség sugárzik. Amíg az alacsonyabb énben élünk, soha nem találhatjuk meg békénket, míg ha a felsőbben lakozunk, ott örökké abban maradunk.
14.22.3.108,Sok tévedés és félreértés van akörül, hogy mi történik az egóval, amikor elérjük a végső célt…A valódi egyesülés saját magasabb, elpusztíthatalan éneddel történik…
14.22.3.108,Magasabb énünkön keresztül képessé válhatunk a bennünk rejlő legmagasabbrendű jóság elérésére.
14.22.3.110Az Önvaló koncepciója alapvető fontosságú: ez ad értelmet a létezésünknek.
14.22.3.111Nagyon tudatlan, aki nem érti meg, hogy az Önvaló sokkal-sokkal többet adhat neki, mint a világon bárki más, hiszen a mérleg egyik serpenyőjében a végtelen erő van, míg a másikban a lehetőségek pedig legyenek bármilyen nagyok is, mindig végesek lesznek.
14.22.3.112A jóság légkörében a negatív gondolatok nem létezhetnek.
14.22.3.114Aki rájött, hogyan élhet magasabb énjével együtt, olyan békére és nyugalomra tett szert, mely mindenféle körülményektől mentes, olyan jóságot érez, amely túlságosan mély, hogy a világ megértse, és olyan bölcsességre jutott, amely minden gondolaton túl van.
14.22.3.115Még a világi nehézségek idején is érezni fogod az Önvaló támogatását, aminek következtében a bajok és problémák olybá tűnnek, mintha valaki másé lennének, valaki rajtad kívülállóval történnének, te pedig pusztán szemlélője lennél.
14.22.3.116Ha megtaláljuk az Önvalót, akkor megszűnik a félelem, kialakul a harmónia, és ihletetté válik életünk.
14.22.3.118Teljes mértékben lehetséges tanító nélkül is rátalálni benső lényünkre. Ebben az esetben saját fennsőbbrendű énünk fog vezetni – feltéve ha hiszünk létezésében és útmutatásában.
14.22.3.120Egyedül, pusztán sekélyes, személyes egónkra támaszkodva csak töredékét érhetjük el annak, mintha a Végtelen Erő eszközévé válnánk.
14.22.3.121Amikor egy ember Önvalója elkezd számára megnyilvánulni, akkor még olyankor sem fogjuk magányosnak érezni magunkat, ha teljesen egyedül maradunk. Az univerzum barátságosságának érzete fog betakarni, átölelni minket.
14.22.3.122A világ bajai és nehézségei eleni első védvonalad mindig egy rövid meditáció legyen, amelyben a végtelen hatalmú és végtelen tudású Önvalóhoz fordulsz – s csak ez után kezdj az egó emberi erőforrásaira támaszkodva szembenézni a problémákkal.
14.22.3.123Kivülről eseményeken, személyeken és könyveken keresztül; belülről pedig gondolataink, érzéseink, intuícióink és belső késztetéseink által mutat az Önvaló utat nekünk – magához.
14.22.3.124Legbelsőbb önmagunk titokzatos mélyéről erőt merítünk a szükség idején, hogy elviselhessük a nehézségeket; bölcsességet merítünk, hogy megbánás nélkül kezelhessük problémáinkat; s hogy helyén tudjuk kezelni mindennapi életünk apróbb-cseprőbb, s komolyabb dolgait.
14.22.3.125Isten és az ő tudatossága bennünk van, s ez erőssé tesz, ám a tőle való függésünk még ennél is nagyobb szerénységre int.
14.22.3.127Habár életünk a legmagányosabbak egyike lehet, mégsem lesz szeretet nélküli, mert belső forrásunktól nem leszünk elvágva. Örökkévaló jelenlétének öröme és melegsége mindig velünk marad.
14.22.3.129Az Önvaló tényleg szeretett társaddá válik majd, olyan elégedettséget és szerelmet hozva életedbe, amelyre semmilyen barát vagy társ nem lenne képes.
14.22.3.130...Amikor a külvilág igaztalanul bánik velünk, fájdalmat és sérelmeket okoz, akkor befelé kell fordulnunk, egyre mélyebbre, amíg csak az Önvaló jelenlétében nem találjuk magunkat. Ott mindig tökéletes nyugalmat, békességet és szeretetet találunk...
14.22.3.131Nem mi magunk tartjuk fenn életünket, hanem mindenben és minden pillanatban az Önvalótól függünk.
14.22.3.132Ha nagy veszély ér, ha komoly bajba kerülsz, akkor mindig találhatsz kitartást és bátorságot a Magasabb Énben. Csak rá kell, hogy gondolj, Ő mindig ott van.
14.22.3.133Ebből a forrásból adódik ereje, hogy felülemelkedjen saját kísértésein, és szeretete, hogy felülemelkedjen mások gyűlöletén.
14.22.3.134Az Önvaló jelenléte teremti meg bennünk a magasabb élet iránti vágyakozás csíráit; a tapasztalatok meleg napsütése és hideg esői szökkentik szárba; s különböző lelki életben járatos személyek segítik a növekedést különböző fázisaiban.
14.22.3.136Minden feszültség eltűnik ebben a szent csendességben, s helyét valami különös jól-lét váltja fel.
14.22.3.137Aki töretlenül érzi magában az isteni lélek jelenlétét, az minden erőfeszítés nélkül tudja uralni magát.
14.22.3.138Jallaluddin Rumi csodálatos és igazán megfelelő nevet adott verseiben a Magasabb Énnek. Úgy nevezte el: “a Barát.”
14.22.3.140Eltölt a teljes, tökéletes biztonság érzése, különösen bajok, veszélyek, válságok esetén.
14.22.3.141Sokkal valóságosabb tény mint gondolnánk, hogy az Önvaló folyamatos jelenléte lehetetlenné teszi számunkra a teljesen materiális élettel való elégedettséget, amely amúgy is csak időleges lehetne…
14.22.3.142Az a béke és erő, az a magabiztosság és jóakarat, amely a kicsiny egó nehézségein túl van, olyan mint az óceán: végtelen, és mindent átölel. Semmi sem fogható Hozzá.
14.22.3.143Legtisztább érzelmeid, legmélyebb bölcsességed, teremtő erőid, igazságot meglátó intuícióid csakis az Önvaló rejtett jelenléte miatt jöhetnek létre.
14.22.3.147Sokan vitatják, ám mégis valós lehetőség, hogy a magasabb én közvetlenül vezessen és irányítson – belülről. AZ nem valami rajtad kívül álló létező!
14.22.3.148Az Önvalóból sugárzó öröm gyógyító erővel bír: megszabadít a félelemtől, aggódástól, eltünteti a neurózist.
14.22.3.152Ne magadon kívül keresd a segítséget. Felsőbbrendű Éned mindig veled van. Ha hinnél benne, jelenlétében, akkor befelé tekintenél. Ha kitartóan és türelemmel viseltetsz, akkor irányítani fog.
14.22.3.154Ahol az egó kudarcot vall vagy elbukik, ott az Önvaló helyt áll.
14.22.3.157Ha a bensőnkből származó erő ölel át minket, akkor megszűnik a görcsösség, az aggódás, a jövőtől való félelem.
14.22.3.158Mindig ott van benned, mindig elérhető – habár nem mindig könnyedén. Lényed titokzatos középpontja Ő. Ha tudatos kapcsolatban állsz Vele, akkor elképesztő nyugalmat, belső magabiztosságot és végtelen erőt fogsz sugározni.
14.22.3.160Az Önvaló ott rejlik, és jelenlétét nem befolyásolja barátaink dícsérete, vagy ellenségeink mérge-haragja.
14.22.3.165Idővel megérzed magadban a Jelenlétet, amely mindig veled van. És ez nem puszta elmélet, mert valós, gyakorlati útmutatást is jelent: figyelmeztet arra, hogy mit ne tegyél meg, ha el akarod kerülni a szenvedést, és etikusan akarsz élni. Még ha nem is jutsz el eddig a pontig, a tökéletes megvalósításig, akkor is jelentősen előre fogsz lépni.
14.22.3.167Ebben a gyógyító jelenlétben a múlt bűnei elmosatnak.
14.22.3.169Sokan már abból mély megnyugvást és spirituális támaszt merítenek, hogy másodkézből értesülnek az Önvaló létezéséről, annak ellenére, hogy ők maguk nem kerülnek kapcsolatba Vele.
14.22.3.171Van valamiféle életerő, amelyből minden képességünk és tudásunk származik. Ez a valami mélyen rejlő és megfoghatatlan. Senki sem látta, de bárki, aki kellően mélyen tud gondolkodni, érezheti jelenlétét, ahogy minden pillanatban támogat, és éltet minket. Ez az Önvaló.
14.22.3.175A felsőbbrendű én nagyszerűsége az, ami mágnesként vonz minket a Jó, a Szép, az Igaz, a Nemes felé, ám ő maga mindezen tulajdonságok felett áll. Emberi gondolattal el nem érhető, tulajdonságok nélküli, végtelen, megfejthetetlen.
14.22.3.178Minden ember belső és külső életét egy láthatatlan szereplő mozgatja – az Önvaló. Ha képesek lennénk a helyes látásra, akkor megértenénk, hogy ez a jelenlét minden tettünk tanúja.
14.22.3.179Úgy fogod érezni, hogy nemesebb éned időnként valóban föléd tornyosul. És ez szó szerint így is van. Ezért is nevezzük Felsőbbrendű Énnek..
14.22.3.180Amikor felfedezzük azt a bennünk rejlő titokzatos erőt, mely képessé tesz a tudatosságra és gondolkodásra, akkor felfedezzük a Szentlelket, a Végtelen Elme saját elménket megvilágosító sugarát.
14.22.3.181Az ember belső lényege, valódi énje elválik múlandó személyiségétől. Aki képes arra, hogy megtapasztalja ezt a belső tudatosságot, az belép az időtlenségbe, ahol a fájdalmak és örömök kettőssége a tökéletes nyugalomban véget ér, s ahol a múlt megbánása, a jelennel kapcsolatos türelmetlenség és a jövő miatti aggódás ismeretlen.
14.22.3.183Semmi sem lehetne közelebb az emberhez, mint az Önvaló, hiszen ez az érzések, az elme, az egész élet forrása. Ám eközben semmi sem lehetne távolabb sem tőle, mert annyira kívül esik mindennapi tapasztalatainkon és tudatosságunkon.
14.22.3.184Az Önvaló nélkül egyetlen emberi lény sem lenne az, ami: tudatos, életteli, intelligens.
14.22.3.185Habár az Önvaló, vagy lélek számunkra legalapvetőbb módon tudatosságként jelenik meg, ám AZ egyben maga a tudatosság forrása is, valami, ami lehetővé teszi a tudatosságot magát....
14.22.3.186,Az Önvaló egészen biztosan az Út (az emberen belül), az Igazság (Valódi Lényünk megismerése), és az Élet (ennek a tudásnak az alkalmazása és gyakorlása hétköznapjainkban).
14.22.3.187Képtelenek vagyunk helyes módon leírni és definiálni az Önvalót. Bár ő maga leírhatatlan, ám hatásai már nem. Az Önvaló jelenlétének érzése, illetve annak felébresztése leírható, elmondható, és ebből sokan okulhatnak, akiknek nincs tapasztalata az előbbiről, és nem volt alkalmuk tanulni az utóbbiról.
14.22.3.188Nem ismerhetjük meg az Önvalót a gondolkodás által, csak ha eggyéválunk vele.Túl van a gondolatokon, hiszen Ő maga a Gondolat, a Tiszta Elme.
14.22.3.190Minden más megismerhető, mint tárgy vagy idea, mint valami, ami rajtunk kívül áll, mint a figyelem objektuma – ám az Önvaló nem ismerhető meg ily módon. Csakis akkor láthatjuk meg, ha azonosítjuk magunkat Vele.
14.22.3.191Az, amiből életünk és intelligenciánk ered egyedi, elpusztíthatatlan, kezdet és vég nélküli.
14.22.3.193Nem pusztán apró énünk rejtett és titokzatos forrása ez, hanem a boldogság valódi, ritka pillanatainak ismeretlen forrása is.
14.22.3.195Mit jelent az Önvaló tudatosságának megérkezése az ember számára? Először is, és legfontosabbként, az osztatlan elmét.
14.22.3.198Figyeld csak, hogyan definiálták a római sztoikusok az Önvalót: ”a szívedben lakozó istenség” - mondja Marcus Aurelius; ”őrző szellemed” - mondja Epiktétosz.
14.22.3.199Minden ember legbensőbb magjában ott van elpusztíthatatlan lelke, védőangyala.
14.22.3.201Az Önvaló nem puszta általánosított mentális koncepció, hanem néhányak számára valós vezérlő elv; nem pusztán kellemes képzelgés a benne hívők számára, de folytonos, élő tapasztalat mindazoknak, akik képesek voltak felnyitni az egó által eltorlaszolt nehéz csapóajtót..
14.22.3.202Senki sem tudja megmagyarázni mi is az Önvaló, mert ő maga a mindent megmagyarázni próbáló elme titokzatos forrása, s mindenben felette áll. Ám azt el tudjuk magyarázni, hogy mivel jár, ha tudatosan az Ö jelenlétébe kerülünk, hogy ezt miféleképpen lehet elérni, hogy mi módon jelentkezik életünk, tapasztalataink során, és hogy miképpen érhetjük el Őt.
14.22.3.203Senki se gondolja, hogy az Önvalóval való kapcsolat valamiféle kamaszos ábrándozás vagy álmodozás. Élő kapcsolat ez, amelynek során béke, erő és jóakarat árad a láthatalan központból a látható én felé.
14.22.3.206Habár igaz, hogy az Önvaló minden ember őrangyala, de nem gondolhatjuk azt, hogy minden apró-cseprő ügyünkbe be fog avatkozni. Ellenkezőleg: nem egyedi dolgokkal, hanem általános iránymutatással terel minket inkább, hosszútávra tervez, nem feltétlenül aktualitásokban óv és véd minket. Ha be is avatkozik, akkor az vagy egy válság hatására történik, vagy maga a beavatkozás váltja ki a válságot.
14.22.3.207A nyelvek, történelem, tudomány, jog ismerete megszerezhető, növelhető, begyűjthető. Ám az Önvalóról szóló tudás ettől teljesen különböző: nem mi birtokoljuk, hanem azzá válunk, és ő ural minket.
14.22.3.212A csend egyszerre annak a jele, hogy túlléptünk az érzéseken, gondolatokon, testen, és intellektuson; s egyben szimbóluma is az Önvaló-jelenlét tudatának.
14.22.3.213Éppen úgy, ahogyan a szem nem láthatja önmagát, az Önvaló (amely te magad vagy) sem lehet saját szemlélődésének objektuma...
14.22.3.216,Rejtélye abban áll, hogy miközben mindent lát, őt nem látja senki.
14.22.3.218Minden, amit ismersz, az öt érzékszerv világához tartozik. Az Önvaló azonban ezeken túl van, és emiatt nem ismerheted és tapasztalhatod meg általuk…
14.22.3.221,Teljesen elveszted az időérzékedet, és belső lényed végtelen mélységűnek tűnik.
14.22.3.223Az, kit belső keresésed során végül meglelsz: névtelen. Próbálhatod megtudni nevét, de meg kell elégedj azzal a különös válasszal, hogy: Vagyok, aki Vagyok!”
14.22.3.224Az Önvaló tudatos lényünkben bújik meg. Csak saját mélységeinkben találhatjuk meg a kendőzetlen Igazságot, az illúzióktól mentes Valóságot.
14.22.3.225Vannak oly mélységek elménkben és szívünkben, ahová ritkán merészkedünk, pedig ritka kincsek lelhetők fel ott: az intuíció felvillanásai, rejtett tudás, végtelen erő és mindenek felett valami olyan békesség, amely túlmutat e világon.
14.22.3.226Igen, őrangyalod mindig jelen van, s minden tettednek és gondolatodnak titkos tanúja. Kerülj bár a pokol legsötétebb bugyraiba vagy a sugárzóan fényes mennyországba – sosem vagy egyedül.
14.22.3.229Bárhol, bármilyen országban, kultúrában, éghajlaton vagy időben éltek is, ezek a teljesen különböző körülmények között élő emberek ugyanazt az isteni jelenlétet tapasztalták meg. Ez is arra utal, hogy Ő nem helyhez és időhöz kötött, nincs alávetve a tér-idő létezés történyeinek.
14.22.3.230Elménk és érzéseink mélyén rejlik egy titokzatos isteni Lényeg. Sajnos a legtöbb ember számára úgy tűnik túl mélyen, s ezért megelégednek azzal, hogy csak másoktól halljanak róla.
14.22.3.231Ha hiszünk az Önvaló létezésében, vagy saját tapasztalatunkból tudjuk azt, akkor azt is hinnünk vagy tudnunk kell, hogy esetleges, törékeny létezésünk minden pillanata az időtlen létezésben gyökerezik.
14.22.3.232Van bennünk valami isteni, amit a teológia Léleknek hív, és amit én – mivel ez egyben az univerzumban lakozó magasabb erőnek is a része – Önvalónak, vagy Felettes Énnek nevezek. Akkor cselekszünk helyesen, ha Őt választjuk vezetőnkül és Őt kérjük fel védőangyalunknak.
14.22.3.235Végül, sok-sok földi élet után rájövünk arra, hogy annak a legnagyobb részét, amit másokban kerestünk, leginkább magunkban kell fellelni – de nem a felszíni énben. Sokkal mélyebben, elrejtve találhatjuk meg, ott ahol a legtökéletesebb, legtisztább rejtezik.
14.22.3.236Az Önvaló nem csupán legjobb, de egyben megváltoztathatatlan részünk is.
14.22.3.239Habár az Önvaló nem gondolkodik, ám jelenléte teszi lehetővé a gondolkodást magát. Érzékszerveinkkel nem érezzük, ám ő maga teszi lehetővé az érzékelést.
14.22.3.241Nem vagyunk képesek az elme nélkül sem látni, sem hallani, sem érinteni. Ám az elme maga viszont képtelen működni – sőt, egyáltalán létezni – az Önvaló ereje nélkül.
14.22.3.242Minden valódi próféta az Önvalótól nyeri erejét. ”Én magamban semmi sem vagyok” - mondta Jézus.
14.22.3.243Az Önvaló nem fejlődik, nem válik tökéletesebbé. Ez csak olyan lényekkel és dolgokkal történhet meg, melyek időhöz és térhez kötöttek. Ám az Önvaló az ITT és MOST valóságában létezik, ebben a csodálatos szépségű, mindent átölelő nyugalomban, amely minden ember valódi, legbelsőbb lénye.
14.22.3.245Minden, ami alá van vetve az időnek, alá van vetve a változásnak is. Az Önvaló az időn, s ebből következően a változáson kívül esik.
14.22.3.246Ne hívd lekicsinylően öntudatlannak a Magasabb Erőt. Nem pusztán teljesen tudatos, hanem elképesztően intelligens is. Valódi Énednek – ennek a magasabb erőnek – nincs szüksége utasításokra vagy iránymutatásra a fizikai agyadtól.
14.22.3.247Az Önvaló nem lehet senkinek sem a magántulajdona.
14.22.3.248Az Önvalót nem tudjuk megmutatni. Mivel az egó belőle bukkan fel, egyetlen módon lehet csak megtalálni: ha visszahúzódunk belé.
14.22.3.251Miguel de Molinos: A Lélek tiszta és nem érzékeli önmagát; tettei nem észrevehetőek.
14.22.3.252Valahol lényünk legmélyén fényesség, jóság, erő és nyugalom rejtezik.
14.22.3.257A végtelen mennyei életerő minden élőben benne lakozik, így minden emberben is. Ez érzéseink és tudatosságunk gyökere, bármilyen gyengének és lebéklyózottnak tűnünk is testi valónkban.
14.22.3.258Nincs semmi, ami Hozzá hasonlítana. Nincs semmi, amivel az Önvalót össze lehetne mérni.
14.22.3.259Az Önvalónak nincsen alakja, súlya, nem lehet megmérni, megszámozni; az időn kívül áll, nem mozdul és nem érzékelhetjük hangját fülünkkel.
14.22.3.260Sokkal több jó van benned, mint gondolnád, s mint amire a tapasztalatok alapján számíthatnál. Ám ez a jóság mélyen leledzik, s időbe kerül a felszínre hozni.
14.22.3.268A Krisztus-én, aki Jézusban is lakozott, bennünk is ott él.
14.22.3.275Az, ami bennünk rejlik Önvalóként isteni, s mint ilyen: időn kívüli. Örökkévaló.
14.22.3.283Van valami bennünk, amely személyiség, név és arc nélküli. Az Önvaló az.
14.22.3.284Nem más ez, mint amiről Seneca beszélt:”a bennünk rejlő szent lélek, amely figyeli minden jó és gonosz tettünket, és tanúja életünknek”
14.22.3.287Az intellektus számára elérhetetlen, a szokásos egoisztikus ember számára megismerhetetlen. Mégis vannak olyanok, akiknek tudatosságába belépett AZ.
14.22.3.291Az Önvaló jelenléte teszi lehetővé a tudatosságot – legyen szó bár álombeli vagy ébrenléti tudatosságról.
14.22.3.295Két olyan bibliai idézet is van, amely jól mutatja be az Önvalót, az egyik Salamontól, a másik Szent Páltól. Ez az ember valódi lelke, amelynek megtalálását itt és most, ebben az életben rótta ránk csendesen az élet maga.
14.22.3.296Az Önvaló örökké velünk van, soha el nem hagy: valódi őrangyalunk, láthatatlan megmentőnk. De meg kell értenünk, hogy nem a szenvedéstől, hanem tudatlanságunktól akar megmenteni, mert ez utóbbi az előzőnek oka, s eredete.
14.22.3.301Az Önvalónak ez a funkciója már a középkorban, sőt az ókorban ismert volt, ezért is mondta Epiktétosz: “Zeusz minden ember mellé odahelyezte Őrző Szellemét, akinek vigyáznia kell rá, figyelni mindennapjait.”
14.22.3.302A pontosság, érthetőség, és könnyebb kifejthetőség érdekében úgy határoztunk, hogy az „Önvaló” kifejezést az ember végső valóságának megjelölésére tartjuk fenn, míg az univerzum végső valóságának megjelölésére a „Világ-Elme” kifejezést használjuk.
14.22.3.304Az Önvaló Isten helytartója minden emberben.
14.22.3.305Az Önvaló a Világ-Elme része. A Világ-Elme emberileg megismerhetetlen, ám az Önvalóval igenis kapcsolatba kerülhetünk.
14.22.3.306Az Önvaló az a pont az emberben, ahol – mondhatni – a létezés véges és végtelen dimenziói összekapcsolódnak.
14.22.3.307Az Önvaló olyan közel van Istenhez, a Világ-Elméhez, hogy többre nem is vágyhatunk.
14.22.3.309Az Önvaló személyiségünk legmagasabb pontja, a csúcs. Ez az a hely, ahol az ember valóban Isten képére teremtetett.
14.22.3.310Van egy olyan pont, ahol az egyéni emberi és az univerzális isteni összekapcsolódik, ahol korlátolt és korlátozott tudatosságunk meghajol vagy beleolvad a mindent átható Elmébe, mely amúgy is végső forrása. Lehetetlen emberi szavakkal leírni ezt a találkozási pontot, ezt az állapotot, de azért valamilyen nevet adhatunk neki. A filozófia Önvalónak nevezte el.
14.22.3.314Az ember lényege Önvalója, amely az Elme kisugárzása.
14.22.3.315Itt ér össze minden spirituális keresés, ezen a ponton találkozik az ember Istennel.
14.22.3.316Az Önvaló az a pont, ahol az Egyetlen Elme belép a tudatosságba. A testtől, gondolatoktól, érzelmektől, alacsonyabb természetétől, azaz a személyes egótól megszabadított “én” ez.
14.22.3.317Az a pont, ahol az ember találkozik a Végtelennel: az Önvaló. Ott ő, a véges válaszol a megfejthetetlen, kimeríthetetlen abszolút Létezőnek; reagál Arra, amely túlmutat saját létezésén – itt tapasztaljuk meg személyes istenségünket, itt kerülhetünk kapcsolatba vele. Ebben az értelemben az efféle istenhit megalapozott.
14.22.3.318Az Önvaló az ember igazi, belső magja, isteni lénye. Az Önvaló a végső valóság kisugárzása, de nem különül el forrásától. Olyan mint a Napból áramló fénysugár – de nem a Nap maga.
14.22.3.319Igaz, hogy Isten útjai kifürkészhetetlenek és törvényei emberi ésszel gyakran felfoghatatlanok. Ám az is igaz, hogy a Lélek, amely kapcsolatban áll Istennel, minden ember számára elérhető, a belőle származó intuíció pedig kézzelfogható.
14.22.3.320Az isteni én halhatatlan, elveszthetetlen, s örökké tanúbizonysága annak a forrásnak, amelyből származik.
14.22.3.321Az a pont a tudatosságban, ahol kapcsolatba kerülünk Istennel, megérezzük Őt, és később eltűnünnk Benne – az az Önvaló.
14.22.3.323Az Önvaló pont ugyanúgy az Egyetlen Végtelen Élet-Erő része, mint ahogy a csepp az óceáné.
14.22.3.324… Egy egyszerű pásztor a Horeb hegyen azt kérdezte egy Felvillanás után: “Ki vagy te?” Mire a válasz: “Vagyok aki VAN!”
14.22.3.325,A Világ-Elme bennünk való visszatükröződése az Önvaló.
14.22.3.328A tudatunkon folyamként átáramló gondolatok és érzések alkotják felszíni énünket. Ám mélyen ez alatt elásva létezik valódi énünk, amelynek az isteni valóság a forrása.
14.22.3.329Amit én Önvalónak nevezek, az egy híd az ember és a Világ-Elme között. Magába foglalja az ember magasabb énjét, de túlnyúlik azon, és belegyökerezik a felette álló istenibe.
14.22.3.330Önvalónak nevezem azt az érintkezési pontot, ahol az Univerzális Lélekhez kapcsolódik az ember. Ez a kapcsolat széttörhetetlen, elpusztíthatalan. Létezése a legbiztosabb garanciája, hogy van reményünk arra, hogy mindenki számára eljön a feloldozás, nem csupán egy ebben vagy abban hívő csoport számára.
14.22.3.331Saját nagyobb éned, az Önvaló az, amit megtapasztalsz, bár könnyen lehet, hogy úgy eltölt titokzatos ereje, annyira beleveszel csodálatos fennköltségébe, hogy azt gondolod, hogy Isten az – és bizonyos szempontból igazad is van, ugyanis ennek a tapasztalásnak a lényege, amit a Világ-Elmében megjelenő apró porszemként megértesz, olyan mélyről jövő, örökkévaló kinyilatkoztatás, amely mindig is létezett, sőt, mindig is támogatni fog téged.
14.22.3.332Legbensőbb magod, lényed legmélyebb része, azaz az Önvalód az, amely összekapcsol a Világ-Elmével. Ebből a Jelenlétből ered minden spiritualitás.
14.22.3.333Epiktétosz segít megérteni és intellektusunk számára definiálni az Önvalót.”Hát nem tudod,” mondja ő, ”hogy Isten benned rejlik? . . . Isten lényének kivonatát tartalmazod, és az Ő egy része benned van.”
14.22.3.335... Az Önvaló anélkül is tudatában van örömeidnek és fájdalmaidnak, hogy osztozna bennük. Tudatában van érzéktapasztalataidnak – anélkül, hogy fizikailag létező lenne. Aki csodálkozik azon, miként lehetséges ez, annak csak egy rémálmából felkeltett emberre kell gondolnia, aki pontosan tudatában lesz annak, mit álmodott, de mégis különálló marad ezektől az örömöktől és fájdalmaktól.
14.22.3.337,...Az Önvaló minden egyénben ott lakozik tanúként és változatlan tudatosságként. Ez teszi lehetővé, hogy a személyiség tudatos legyen.
14.22.3.338,Az “Én” beláthatalanul hatalmasabb, mint az egó, amelyet magából kivetít, vagy az intellektus, amelyet az egó használ.
14.22.3.339Az emberek nagy része azt gondolja, hogy testből és elméből állnak, nagyobb hangsúllyal a testen. De ha behatóan megvizsgáljuk a kérdést, akkor arra jutunk, hogy valóban létezik e két dolog, s valóban kapcsolatban állunk velük, ám egyik sem az “Én”. Ellentétben ezekkel, az Én nem változik. Nincs jelen sem térben, mint a test, sem időben, mint az elme. Valójában hatalmas rejtély, hogy mi ez …
14.22.3.340,Mindaz, ami életed során változtathatatlanul és elveszíthetetlenül a tiéd, az nem más, mint az “ÉN.” Sőt, valójában Te ez az “ÉN” vagy. A test, a fizikai való elválaszthatatlannak tűnik ettől, pedig valójában csak olyan, mint egy ház, amelyben laksz; egy szerszám, melyet használsz.
14.22.3.341Ha kívülről látunk egy embert és az életét, azzal csak a kép felét pillantjuk meg. Ha belülről is látjuk, akkor megismerjük a másik felét. Ha e kettőt egybe tudjuk illeszteni, akkor a teljes embert látni fogjuk – legalábbis így tűnik. De mi van, ha gondolatai és érzései mögött ott rejtőzik egy másik én, amely az eredetitől teljesen eltérő mind tulajdonságaiban, mind minőségében? Márpedig a helyzet éppen ez. Az emberek még önmagukat sem ismerik és még kevésbé értik, nem tudják mi rejlik saját személyiségük mögött. Akik abban a szerencsében részesültek, hogy bepillanthattak a fátyol mögé, nem tehetnek többet, mint hogy megpróbálják rávenni felebarátaikat, hogy azok felismerjék saját hiányosságaikat és tudatlanságukat, s megmutathatják, hogy mi módon juthatnak előbbre.
14.22.3.342A bennünk lakozó isteni lélek teljesen az érzéktapasztalatokon túl és felett áll. Ha tudatába kerülünk, akkor egyben tudatába kerülünk az érzékelésen túli létezésnek is.
14.22.3.343Amikor ráébredünk, hogy csupán a test az, amely életre kel, majd elmúlik, és hogy a valódi én nem született és nem is múlik el, mert az maga az ÉLET, akkor megértjük a valóságot.
14.22.3.345Nincs ember, aki ne érezné az Önvaló jelenlétét, de rosszul értelmezzük, és ezért rosszul használjuk fel ezt az érzést. Ennek eredményeképpen az egót, amely csak apró fogaskerék, félreértelmezzük, és azt hisszük, hogy az az Egész.
14.22.3.346Az egóban létezve is képesek vagyunk felismerni és megtalálni a szent Önvalót, mégha a tér és idő korlátai között történik is ez. Aki megérti ezt a hatalmas igazságot, az tudni fogja, hogy az Önvaló nincs messzebb tőlünk mint saját szívünk és azt is, hogy amit énüknek nevezünk, az elválaszthatatlan attól, amit az emberek Istennek hívnak.
14.22.3.349A felsőbbrendű ént éppúgy nem szennyezik be az alsóbbrendű én hibái és bűnei, mint ahogyan a Napot sem tudja beszennyezni semmiféle rossz, gonosz hely, amelyre ráragyog.
14.22.3.351A magasabb én befolyásolja az egót, de nem befolyásoltatik általa. Létezése az egó egymás utáni földi szerepléseitől függetlenül töretlenül folytatódik, és akkor is megmarad amikor az egó elenyészik…
14.22.3.352,Éppúgy, ahogyan sem a jó, sem a gonosz tettek nem változtatják meg a végtelen űrt, az Önvalót sem változtatja meg az egó viselkedése vagy jelleme. Sem rosszabbá nem válik a gonosz cselekedetektől, sem jobbá nem válik az erénytől.
14.22.3.353”Én vagyok az út és az Igazság” – mondta Jézus. De ki ez az Én? Szűken értelmezve a Mester az, de szélesebb, mélyebb értelemben a bennünk rejlő Krisztus-Én, a spirituális tudatosság.
14.22.3.354Miért mondta azt Jézus, hogy ”Én és az Atya egyek vagyunk” – miközben később azt is hozzátette, hogy ”Az Atya nagyobb, mint én”? A válasz az, hogy Jézus – az ember – teljesen harmóniába került magasabb Énjével és egynek érezte magát vele, ám az univerzális Krisztus-princípium mindig nagyobb lesz, mint az ember maga; az Önvaló mindig a személyiség felett áll.
14.22.3.355Egy nálunk nagyobb, nemesebb, bölcsebb, erősebb lény ez, amely titokzatos módon kötődik hozzánk, sőt valójában ez a mi legjobb énünk.
14.22.3.357Habár testünk valahol és valamikor, térhez és időhöz kötve született, de legbelsőbb, elpusztíthatatlan lényünk, az Önvaló mentes születéstől, tértől és időtől.
14.22.3.358Az “Én” szócska valójában az Önvalót jelöli, az ember isteni lényét. Ám az, amire az emberek azt mondják “én”, nem a valódi “Én”, mert jellemzően a testet, az érzelmeket és gondolataikat értik csupán alatta.
14.22.3.362Épp úgy, ahogy a Nap mögött is van egy láthatatlan Nap, az isteni erő, amely fenntartja, úgy az emberi lény elméje mögött is ott rejtőzik az Elme, amely nem más, mint az Önvaló!
14.22.3.364A személyiség mindig is korlátolt és gúzsba kötött le, míg a magasabb én végtelen és szabad.
14.22.3.365Minden ember ennek a végtelen életerőnek a kifejeződése.
14.22.3.366Van az emberi elmének egy mélyebb szintje, amely nincs kitéve az érzékek hullámzásának, nem kavarják fel a vad vágyak, és nem befolyásolják az érzékek.
14.22.3.369Az Önvaló az emberben lakozó magasabbrendű elme, az isteni lélek, amely különbözik ember-állati alaptermészetünktől. Platón ”nous”-nak nevezte.
14.22.3.372A valódi, változatlan én nem függ a történelmi kortól, szokásoktól, külső változásoktól.
14.22.3.373A misztikus célja, hogy megtudja, ki is ő valójában, eltekintve testétől, alsóbbrendű érzelmeitől, személyes énjétől: szeretné megsimerni legbelsőbb énjét. Amikor ez bekövetkezik, akkor kétségek nélkül megtudja, hogy az isteni nap egyik sugara ő maga is.
14.22.3.374Honnan tudhatnád, hogy éppen ez a tudatosság – amiből csak apró morzsákat, szilánkokat érzékelsz – valójában a Hatalmas Tudatosságnak, Istennek, egy erősen limitált, mintegy “lebutított” része?
14.22.3.375Ott, személyes énünkön belül de mégis azon túl, ott rejlik saját lényünkben az a szféra, amelybe egy napon majd újjá kell születnünk …
14.22.3.377,Csak egyetlen Önvaló létezik az emberiség számára, ám a vele való kapcsolat minden esetben egyedi, és ez az érintkezési pont minden ember magasabb személyisége.
14.22.3.381Míg az emberek személyisége egymástól különbözik, addig a bennünk rejlő Önvaló(k) tulajdonságaikat illetően nem különbözőek. Bárki, bárhol, bármikor, bármilyen kultúrkörben is találta meg magában az Önvalót, ugyanazt az isteni lényt fedezte fel.
14.22.3.382Az Önvaló mindenki számára egy és ugyanaz. Tudatosságának megjelenése és kiteljesedése is ugyanaz, ám az a tisztaság, amivel be tudjuk fogadni, meg tudjuk érteni, értelmezni, már jelentős különbségeket mutat…
14.22.3.383,Különös paradoxon, hogy az Önvaló egyszerre egyéni és kollektív is. Mindannyiunkhoz tartozik, mert egyetlen hatalmas erőként minden embert áthat. Ám egyéni is, mivel minden ember önmagában találhatja meg. Egyszerre maga a tér, és a térben létező. Végtelen, örökkévaló Szellem, s szent jelenlét mindannyiunk szívében.
14.22.3.384Az Önvaló titokzatos jellege elkerülhetetlenül összezavarja az intellektust. Ezért hasznos lehet, ha elfogadjuk azt a paradoxont, hogy Ő maga egyesíti a kettősséget, így két különféle irányból is megközelíthetjük – s mindkettő helyes! Egyszerre az időn felül álló, univerzális, érinthetetlen abszolútum, és ugyanakkor egy olyan isteni lényiség, amely az idők kezdetétől kapcsolatban áll az emberi egóval.
14.22.3.386Lehet, hogy utad végén az alacsonyabb énednek el kell tűnnie, ám az elpusztíthatatlan magasabb én veled marad. Ebből a szempontból a személyiség nem semmisül meg teljesen, nem olvad tökéletesen bele a kozmikus tudatosság mindent elnyelő óceánjába...
14.22.3.389,...Az emberek az Önvalón keresztül a végső elmében gyökereznek. Ez egyrészt azt jelenti, hogy folyton változó világunkkal állandó kapcsolatban állunk, de azt is, hogy kapcsolatunk van egy olyan létezéssel, amely minden kapcsolaton túl van...
14.22.3.390,Ha helyesen akarunk gondolkodni, akkor csakis úgy tekinthetünk az Ömvalóra, mint ami bennünk van. Miután ez az idea szilárdan meggyökerezett bennünk – mind metafizikai tudásként, mind megélt tapasztalatként – még tovább kell lépnünk, teljessé téve a koncepciót: az Önvaló rajtunk kívül is van. Míg az előző esetben a térben elhelyezzük és ezzel egyben le is határoljuk, ám az utóbbi esetben kívül kerül a térbeliség ideáján.
14.22.3.391Erőt meríthetünk abból, hogy az Önvaló soha, egyetlen pillanatra sem hagyja el személyiségünket, bármilyen mélyre is süllyedünk. Sőt, erre nem is képes, bármit is mondanak erről bizonyos ostoba vallások vagy szekták, mivel éppenhogy az emberi személyiség az, amelyen keresztül a tér-idő kontinuumban ki tudja fejezni magát.
14.22.3.392... Az egó és az Önvaló közötti titokzatos kapcsolatot Jézus így fejezte ki: “Az Atya a Fiú, és a Fiú az Atya”.
14.22.3.393,A szótár szerint a egyediség/személyiség a különálló létezést jelenti Mind az egó, mind az Önvaló ilyen különálló létezők, ám az egóra csak ez a különállás jellemző, míg az Önvaló egyben része az univerzális tudatosságnak. Ezt nevezzük magasabb egyéniségnek/személyiségnek.
14.22.3.394Az a tény, hogy ébredés után ott folytatjuk gondolatainkat, mint lefekvés előtt; illetve az, hogy személyiségünk változatlanul ugyanaz a személyiség marad azt bizonyítja, hogy az Én valamiféle darabja mind álomban, mind az ébrenlét során jelen van.
14.22.3.395Bármely élethelyzetet két nézópontból szemlélhetünk: az első korlátolt, és csak személyes szempontból vizsgálja. A második szélesebb, és az Univerzális Én szemszögéből teszi. Ez a nagyobb, hosszabbtávú nézőpont bizonyul végül mindig igaznak.
14.22.3.396Ne gondoljuk azt, hogy a személyes én feladása a tudatosság elvesztéséhez vezetne – pont ellenkezőleg! Nem kevesebbé, hanem többé válik az ember, mert az univerzális létezés teljessége és szabadsága nyílik meg előtte. Magára pedig úgy gondol, mint ”Én, X.Y., aki az Önvalóban egy pont vagyok”, míg korábban úgy gondolt magára, hogy ”Én, X.Y.”
14.22.3.398Ahogyan a hullám is visszatér a tengerbe, úgy tér vissza a tudatosság is a magasabb személyiségbe, amikor a személyes ént elhagyja.
14.22.3.402Nincs más módja a Lélekkel kapcsolatos kételyek végső lezárásának, mint ha személyesen élünk át egy miszikus megvilágosodást.
14.22.3.404Még amikor valaki tagadja is az Önvalót, és azt gondolja, hogy az nem létezik, akkor is az Önvaló adta erejénél fogva teszi ezt – bármilyen gyenge és lecsupaszított erő is ez. Csak azért tudod elutasítani az isteni jelenlétet elmédben, mert mindig is ott volt – benned.
14.22.3.405Sokan tettek már amellett tanúbizonyságot – és most így teszek én is – hogy az Önvaló nem puszta metafizikai absztrakció vagy misztikus hallucináció. hanem élő és inspiráló jelenlét, az emberi tapasztalat része, ha mégoly ritka is e tapasztalás. Ha megismered, azzal legjobb magadat ismered meg.
14.22.3.407Az Önvaló nem valami feltétlezett vagy kitalált dolog. Jelenléte egyértelműen érezhető.
14.22.3.408Amikor megértjük, hogy intellektusunk pont annyi érvet tud felhozni a lelkiség mellett, mint ellene, akkor megértjük, hogy csak egy valódi bizonyítéka lehet az Önvaló létezésének. Az Önvalónak Önmagáról kell tanúbizonyságot tennie. Erre részlegesen az intuíción, teljességében pedig a misztikus tapasztalaton keresztül van lehetőség.
14.22.3.410A Felvillanásról, annak létezéséről és valódiságáról az idők folyamán számtalan nép és kultúra tanúskodott. Nem valamiféle újdonász elképzelés ez. Aki tagadja, az saját lehetőségeit korlátozza le – ám idővel rájöhet tévedésére.
14.22.3.413…Ezek a Felvillanások személyes tapasztalatok, melyek segítenek megerősíteni a mögöttes személytelen igazságokat, s melyek arra bátorítanak, hogy tovább haladjunk előre az úton.
14.22.3.414,Az Önvaló élő valóság. Senki sem pazarolná el minden erejét, értékes éveit, energiáját valami olyasmire, ami csak intellektuális felépítmény vagy puszta álmodozás.
14.22.3.415Az Önvaló nem pusztán a logikus gondolkodás szülte szükségszerű koncepció, hanem személyes tapasztalásunk csodálatos ténye is.
14.22.3.416Egyebek mellett három jele van a Lélek jelenlétének egy Lélektagadó generációban. Ezek az erkölcsös lelkiismeret, a művészi képzelőerő és a metafizikai spekuláció.
14.22.3.417Mindenki, aki rendelkezik a szükséges türelemmel és hajlandó az ehhez elengedhetetlen gyakorlás elvégzésére, első kézből tudhatja meg, hogy az Önvaló nem holmi lázas képzelet terméke, hanem igenis kézzelfogható valóság.
14.22.3.420A mély belső meglátással rendelkező ember számára van abban valami különös, irónikus és – talán mondhatni – szánalmas, hogy léteznek olyanok, akik az Önvalóból eredő tudatosságot és megértést éppen Annak tagadására használják.
14.22.3.422Mivel a téma gyakorlatát és elméletét is első kézből tapasztalta, ezért a misztikus megbízható forrás ezen a területen, míg kritikusai – lévén, hogy nincs saját tapasztalatuk – nem tekinthetőek annak...
14.22.3.423,Szívünk mélyén, tudatosságunkban elrejtve, mindannyiunkban ott bújik meg ennek az igazságnak mindazon bizonyítéka, amire valaha is szükségünk lehet.
14.22.3.429Vajon valóban újra és újra és újra át kell élni ezt a mély lelki békességet, hogy végre meggyőzződjön a kételkedő ember arról, hogy valóban létezik a normálisnak nevezetten túl egy másik tudatállapot?
14.22.3.429,Ezekben a pillanatokban – bár váratlanul jönnek és néha nem is keressük – megérezzük Isten közelségét, szeretetét, valóságát. Bárki, aki ezeket téveszmének vagy ábrándnak mondja, maga az aki téved.
14.22.3.431Nem csak a filozófia, hanem az összes látnok, mint például Krisna vagy Jézus tanításai is tökéletesen hamisak lennének, ha az Önvaló nem lenne tényszerű létező.
14.22.3.433Akik úgy írnak a miszticizmusról, úgyformálnak véleményt róla, hogy nincs saját, személyes tapasztalatuk, akik csak külső megfigyelőként, mintegy tolmácsként nyilatkoznak róla, azok nem tekinthetőek megbízható forrásnak ebben a témában.
14.22.3.435Csak egy módon lehet eldönteni a kérdést, hogy az Önvaló tényleg létezik-e. Mindenkinek magának kell megszereznie, átélnie a valódi, misztikus tapasztalatot...
14.22.3.437,Akik átélték ezt a minden felülmúló tapasztalatot, azokat nem kell meggyőzni a lélek létezéséről. Tudják, hogy “én vagyok a lélek”.
14.22.3.438Annyira meggyőző, valós és átható tapasztalat ez, hogy semmiféle intellektuális magyarázat nem állhat meg vele szemben. Mondjon bárki amit csak akar, ez után a végső tapasztalás után nem lehet az erről alkotott véleményed megváltoztatni.
14.22.3.439
4 nov 2010
10 okt 2010
25 dec 2010
3 sze 2012
16 okt 2010
21 jú 2013
16 aug 2015
14 okt 2010
12 aug 2013
1 aug 2012
18 aug 2016
14 jú 2024
27 aug 2011
17 má 2022
7 feb 2012
16 jan 2018
20 sze 2013
21 feb 2011
9 nov 2014
9 jú 2016
12 okt 2010
1 jan 2011
24 má 2019
29 jú 2016
21 má 2021
3 nov 2022
17 dec 2010
3 áp 2011
15 nov 2018
8 áp 2011
9 jú 2017
13 áp 2011
15 okt 2010
31 okt 2018
3 nov 2010
13 jú 2020
23 feb 2017
30 dec 2017
27 feb 2017
16 sze 2021
9 jú 2024
1 feb 2017
10 má 2012
16 nov 2010
12 okt 2019
27 má 2020
15 feb 2023
23 áp 2014
7 aug 2020
28 nov 2011
17 nov 2010
11 aug 2013
28 má 2024
2 nov 2022
3 dec 2020
27 jan 2011
29 jú 2021
6 jú 2024
12 má 2024
4 má 2013
3 dec 2024
26 dec 2015
27 nov 2013
1 nov 2022
23 nov 2019
22 aug 2017
29 okt 2022
29 jan 2023
14 má 2021
10 má 2025
21 má 2023
26 jú 2024
2 nov 2010
22 sze 2012
29 okt 2010
1 sze 2022
6 jú 2011
30 okt 2010
19 má 2020
6 áp 2013
11 nov 2016
23 má 2025
23 nov 2014
14 nov 2013
9 jú 2019
30 dec 2013
1 sze 2021
6 má 2018
28 sze 2021
24 nov 2010
9 má 2020
12 nov 2024
21 aug 2011
4 jú 2017
13 feb 2017
21 feb 2020
6 jan 2014
13 okt 2010
21 okt 2011
31 okt 2010
1 áp 2016
28 sze 2013
13 jan 2025
7 má 2019
15 okt 2024
7 má 2011
3 má 2023
14 má 2021
9 má 2023
19 dec 2020
28 nov 2016
9 nov 2018
3 nov 2021
26 áp 2023
13 nov 2013
26 jan 2011
28 nov 2021
1 feb 2012
12 jú 2015
13 áp 2023
12 nov 2019
26 má 2023
11 má 2020
11 okt 2010
16 sze 2011
20 jan 2016
20 nov 2013
14 áp 2012
5 sze 2011
11 feb 2016
17 dec 2020
23 feb 2014
3 feb 2025
3 nov 2014
4 má 2014
10 jú 2011
1 dec 2021
29 jan 2011
11 áp 2014
12 sze 2019
1 jú 2019
21 nov 2014
14 okt 2011
6 má 2013
19 okt 2023
29 aug 2011
26 jú 2017
8 má 2015
11 okt 2011
28 dec 2017
10 jan 2018
14 aug 2018
15 má 2014
9 má 2021
20 má 2014
10 aug 2015
19 feb 2025
4 sze 2012
1 má 2013
19 feb 2021
19 jan 2018
26 feb 2024
10 nov 2013
28 jan 2018
9 nov 2010
14 áp 2011
29 má 2019
26 feb 2025
23 okt 2023
17 má 2019
22 jú 2011
28 okt 2018
10 jú 2017
2 jú 2017
6 feb 2014
2 dec 2010
23 aug 2014
20 nov 2016
9 aug 2019
6 áp 2022
26 má 2022
4 jú 2019
27 nov 2010
21 aug 2021
1 nov 2010
2 nov 2017
13 nov 2020
4 má 2019
14 okt 2021
12 nov 2010
27 má 2013
20 aug 2023
28 jú 2022
28 aug 2011
17 má 2025
20 jan 2011
26 má 2019
24 jú 2022
21 nov 2020
6 jan 2022
15 sze 2023
18 má 2025
23 okt 2010
29 má 2020
26 okt 2014
23 má 2020
15 jú 2019
14 áp 2015
23 jan 2014
23 jan 2015
8 sze 2021
14 aug 2021
11 nov 2021
23 okt 2011
23 áp 2017
18 áp 2015
4 jú 2024
11 má 2012
11 má 2013
27 okt 2020
5 okt 2019
3 jú 2023
24 feb 2019
2 dec 2021
6 nov 2010
21 okt 2021
8 jú 2022
23 áp 2021
16 aug 2023
20 feb 2020
17 má 2013
8 jú 2020
13 sze 2014
24 feb 2014
16 dec 2021
15 sze 2014
9 nov 2012
19 sze 2022
11 nov 2010
29 jú 2014
19 sze 2014
22 má 2014
26 jan 2016
20 jú 2019
19 sze 2012
22 áp 2023
9 feb 2014
15 áp 2024
7 áp 2021
31 aug 2024
14 nov 2010
18 dec 2015
2 feb 2020
1 feb 2020
20 jan 2012
26 jú 2015
29 feb 2024
20 má 2011
22 jú 2024
28 áp 2017
7 dec 2011
24 jan 2012
5 feb 2020
28 má 2017
3 feb 2020
16 jú 2016
7 okt 2022
4 feb 2020
6 feb 2020
17 jú 2017
5 feb 2018
The notebooks are copyright © 1984-1989 The Paul Brunton Philosophic Foundation
This site is run by Paul Brunton-stiftelsen · info@paulbruntondailynote.se