The Library
Gondolkodásunkat lehatárolja a tér és idő, ám van bennünk valami, amit ezek nem korlátoznak. Általában nem vagyunk tudatában, pedig soha, egy pillanatra sem hagy el minket.
13.19.4.7Azért kaptunk testet, amely a térben megnyilvánul, és elmét, amely az időhöz kötött, hogy megfejthessük életünk és a világ értelmét, kifejlesszük a Végtelen létező tudatosságát, amely mindkettő mögött lakozik, és megismerjük valódi énünket.
13.19.4.13Amíg az emberi elme térhez és időhöz láncolt, addig képtelen megismerni a valóságot, amely túlmutat ezeken.
13.19.4.14A kvantum-elmélet legértékesebb metafizikai gyümölcse, hogy bár az univerzum történései térben és időben zajlanak, mégis valami olyasmiből származnak, ami téren és időn túl van.
13.19.4.18Ha jól megvizsgáljuk, akkor az élet egy olyan folyamat, amelynek során az egyén tudatába kerül valódi énjének. A lélek nem csak feltételes, potenciális valóság, hanem kézzelfogható tapasztalat…
13.19.4.75,Amikor mély, álomtalan álomban vagyunk, akkor egyáltalán nem vagyunk tudatában az Idő létezésének. Ekkor az örökkévalóságban lakozunk. Ha teljesen meggyőződünk az idő illuzórikusságáról, és ez a nézőpont válik mindennapjaink alapjává, akkor az örökkévalóság éber állapotunkban is felfedi magát. Így érhetjük el az Önvalóban történő életet, annak megszakítatlan tudatosságát...
13.19.4.84,Az Önvaló az időn kívül áll, nincs kezdete, nincs vége, nincs történelme. Az intellektus, mely a múlt és jövő között lohol, egyik eseménytől a másikig, furcsának, zavarónak, és érthetetlennek találja ezt.
13.19.4.109Ha meditációd során hirtelen úgy érzed, mintha mindig is ott ültél volna, az azt jelenti, hogy megérintetted az örökkévalóságot, az időtlenséget.
13.19.4.114Amikor az idő megáll, akkor úgy érzed, hogy megtaláltad magasabb Én-ed, s rájössz, hogy a hétköznapi személyiség sekélyes, alsóbbrendű. Az a másik sosem változik meg, míg a rosszabbik éned évről évre, sőt hangulatod változásainak megfelelően akár egy napon belül is teljesen megváltozhat.
13.19.4.116A jelen – annak állandó változásával és kavalkádjával együtt – mindig velünk van. Miért? Azért, mert legbensőbb, változatlan, változtathatalan lényünk mindig velünk van.
13.19.4.137Az idő és a körülöttünk szélvészként forgó események rabságában is élhetünk, vagy dönthetünk úgy, hogy bár meg nem menekülhetünk az előbbiektől, de tudatosságunkat magasabb szintre emeljük, és pusztán nézőivé válunk a világ körforgásának.
13.19.4.154...Amikor egy misztikus tanító – például Jézus – azt mondja az embereknek, hogy ne aggódjanak a holnap felől, s legyen elég minden napnak a maga baja, akkor saját tudatosságáról beszél, amely az Örök Mostban létezik...Azt tanította, hogy éljünk az időtlenségben, hagyjuk magunk mögött múltunk rabláncait...
13.19.4.171,...Ha hagyjuk, hogy a múlt elnyelje a jelenünket akkor saját ostobaságunk áldozatává válunk, és elveszítjük azt a fantasztikus lehetőséget, amit a jelen kínál. Míg az Önvaló intuíciónkon keresztül a jövőből üzen, addig az egó emlékeinket használva a múltból szólít meg. Múltunk pedig rabszolgává tesz, és nem engedi, hogy új, magasabbrendű nézőpontból szemléljük a világot. Lehetséges azonban magunk fölé emelkedni, és úgy látni a világot, minden pillanatban friss szemmel, ahogyan az az Örök Jelenből, a Mostból felmerül. Minden reggel újjá kell születnünk e világba. Így lehet esélyünk arra, hogy valóban magunk legyünk, ne csupán puszta visszhangja a múltunkból belénkgyökerezett ideológiáknak...
13.19.4.171,A bennünk rejlő tehetetlenség az, amely miatt képtelenek vagyunk kimozdulni a szokások rabságából, és emiatt örökkön a múlt tapasztalatainak foglyai leszünk. Minden nap az előző napot másoljuk le, ugyanazt tesszük, érezzük, gondoljuk. A bennünk felgyülemlett tudatos és tudatlan emlékek, vágyak, félelmek vezetnek – melyeket az egó teremtett, hogy magához kössön…
13.19.4.171,...Mindannyian megtanulhatunk ennek a békének a jelenlétében élni – ha hajlandóak vagyunk (miként a sztoikusok tették) minden pillanatban megfegyelmezni a gondolatokat. Saját gondolatainkért mi vagyunk a felelősek, nekünk magunknak kell erőfeszítést tennünk, hogy elutasítsuk mindegyiket, amely a kicsiny, térhez és időhöz kötött, vágyaktól fűtött egóvá alacsonyít ismét le minket.
13.19.4.182,A múlton való merengés, különösen az ahhoz való ragaszkodás az egót táplálja, tartja fenn és őrzi meg. A keresőnek nem szabad emlékeibe kapaszkodnia, hiszen jelenlegi életünk is csak egy pillanat a hosszú létezésben, amely maga is csak egy álom.
13.19.4.187Ha a vágyott vagy rettegett múlton rágódsz, azzal csak az egót erősíted. Ha a jövővel teszed ugyanezt, az eredmény hasonló. Ám ha mindkettőt feladod, és az örök Mostban élsz, akkor az egó szétfoszlik.
13.19.4.191Olyannyira beleragadunk a múltba, rágódunk emlékeinken, rabjai vagyunk szokásainknak, vágyainknak, hogy ostoba tévedéseinket és hibáinkat újra és újra megismételjük.
13.19.4.210Mindenki saját múltjának foglya, amíg rá nem ébred arra, hogy valójában alaptermészete időtlenül isteni, s ha elmerül ebben, akkor túljuthat és felülemelkedhet a múlton, teljesen megszabadulva attól.
13.19.4.214
13 jú 2023
9 má 2015
10 nov 2021
10 áp 2017
17 aug 2017
10 má 2012
27 jan 2015
20 sze 2017
30 má 2016
12 má 2021
11 má 2016
19 feb 2013
20 má 2014
11 má 2019
6 sze 2013
3 má 2016
25 má 2021
26 okt 2024
16 má 2015
The notebooks are copyright © 1984-1989 The Paul Brunton Philosophic Foundation
This site is run by Paul Brunton-stiftelsen · info@paulbruntondailynote.se