The Library
Egykor létezett a kereszténységnek egy olyan válfaja – mára már elfeledtük, elítéltük ezt – amely sokkal közelebb állt mind időben magához Jézushoz, mind valódi tanításaihoz. Gnosztikusoknak nevezzük őket. Az, hogy legyőzettek és eltűntek nem csökkenti érdemeiket. A harmadik századi keresztény gnosztikusok elismerték az ember korábbi létesüléseit és újjászületéseit. Ehhez a tanításhoz szervesen párosul a visszahatás törvénye, amely arra figyelmezteti az embereket, hogy vigyázzanak gondolataikra és tetteikre, mert azokat idővel visszakapják.
12.17.5.28Azok a korai keresztények, akik arról beszéltek, hogy “a Krisztusban” élnek, olyan emberek voltak, akik mély hitük, odaadásuk és önfeláldozásuk révén felemeltettek az Önvaló tudatosságába.
12.17.5.32Minden keresztény egyház Jézust helyezi a középpontba, őt tisztelik, neki szentelik énekeiket, őt formázzák meg szobrokon, képeken, az ő nevét veszik nap mint nap szájukra. De vajon miért nem legfontosabb tanítását helyezik a középpontba, miszerint a mennyeknek országa bennünk rejlik?
12.17.5.53,Amikor Jézus azt mondta, hogy ő maga az Út, akkor a mindenkiben benne rejlő végtelen Krisztus-Én-ről beszélt, és nem a véges személyiségről, akit Jézusnak nevezünk. Úgy értette ezt, hogy bárki, aki Istent, az Atyát keresi, annak a magasabb énen át vezet az útja – más lehetőség nincs. Ez az egyetlen Út.
12.17.5.67A hegyi beszéd igazán jellemző páldája Jézus tanításainak. Egyszerre a világirodalom egyik legismertebb alkotása és a gyakorlati kereszténység legemberségesebb kifejezése.
12.17.5.68Jakab, Jézus testvére és egyik apostola vegetáriánus volt. Ezt Hegesippus, a zsidó származású keresztény krónikás írásaiból tudjuk, ám a történészek és teológusok nem foglalkoznak ezzel a ténnyel. Hegesippus azt is állítja, hogy Jakabot gyerekkorától kezdve ebben a szellemben nevelték. Vajon ez azt jelenti, hogy egész családja vegetáriánus volt?
12.17.5.91A beavatott korai keresztények pontosan megértették, hogy a Krisztus az ő magasabb énjük, az Önvaló. Ez igaz volt akkor, és igaz most is....
12.17.5.121,Az a keresztény nő, aki mély hittel követi Krisztus útját, jól tudja, hogy a szívében rejlő Krisztus-Én a legnagyobb kincs. Ennek Jelenléte az az Isten, akit imádnia kell. Megértette a könnyek misztikus értékét – legyenek bár ezen könnyek a spirituális vágyakozás vagy a világ fájdalmának könnyei.
12.17.5.122Jézus üzenete, ami nagyrészt a bűnbánatról és gondolkodásunk megváltoztatásáról szólt, épp annyira szükséges ma az egész emberiség számára, mint amilyen fontos volt akkor a zsidóknak.
12.17.5.124Al-Alawi sejk azt mondta: ”A rendszeres imádság azért lett előírva, hogy mindig emlékezzünk Istenre.” Ezzel az egyszerű mondattal a szufi mester egyben meg is magyarázta a legtöbb vallás lényegét.
12.17.5.135
6 jú 2022
24 dec 2012
11 nov 2018
28 má 2015
25 dec 2015
5 má 2018
9 jan 2016
11 jan 2023
30 sze 2021
27 má 2018
The notebooks are copyright © 1984-1989 The Paul Brunton Philosophic Foundation
This site is run by Paul Brunton-stiftelsen · info@paulbruntondailynote.se